Sikeres budapesti étterme után második egységét Bécsben nyitotta meg a Makery: az innovatív közösségi főzésélményre épülő franchise belsőépítészeti koncepcióját az este’r partners készítette. A vendégeket nyerstégla burkolatok, zöld növényzet és magas szintű konyhatechnológia fogadja, a fókusz pedig száz százalékban a főzésélményen van.
„A Makery eredeti ötletét és design-megoldásait örömmel dolgoztuk tovább nemzetközi franchise-ba adaptálható koncepcióvá, hiszen a lendületes budapesti csapat kulcsszava a siker. Sikerélményt adnak vendégeiknek, úgy, hogy közben közösséget formálnak és pontosan tudják: ehhez olyan otthonos, laza enteriőrt kell alkotni, ahol a pultok alatt, mögött prémium konyhatechnológia és professzionális körülmények segítik a kikapcsolódást.”
A bécsi étterem a város központjához közel, frekventált helyen található. A saroképület elhelyezkedése, a rendelkezésre álló belső és külső terek optimális körülményeket kínáltak a tervezőcsapatnak: a helyi adottságok optimalizálásával születtek belsőépítészeti megoldásaik. A nyerstéglafal és a poroszsüveg boltozat, a külső nyílászárók és a bárpult karakterességét vitték tovább, megfűszerezve a Makery erős márkájának arculatával.
Sikerre hangolva: fókuszban a főzésélmény
A Makery elsősorban baráti társaságok, munkatársak találkozásának vagy családi eseményeknek a helyszíne: a tulajdonosok elképzelése szerint az előkészített alapanyagokból instrukciók alapján közös élményként együtt készíthetjük el ételünket vagy akár teljes menüsorunkat, amelyet aztán közösen fogyaszthatunk el. A koncepció a belsőépítészek részéről alaposan átgondolt térszervezést igényel, hiszen minden apró mozdulatnak, megtett lépésnek jelentősége lehet a főzési folyamatban, illetve akár egy rosszul elhelyezett fiók vagy pult is jelentősen ronthatná az élményt.
Stabil főzőbázis, könnyű közlekedés
Az este’r partner csapata a teret a funkcionalitás köré szervezte: míg a főzőblokkok szigorú helyhez kötöttsége stabilitást sugall, az étteremtér legtöbb eleme könnyen mozdítható, alakítható és mobil. A tervezőknek külön figyelmet kellett fordítani arra, hogy a vendégek apróra vágott alapanyagokkal, sok edénnyel és eszközzel dolgoznak, ezeknek a részleteknek mégis strukturáltan kell jelen lenniük a térben, hogy még a kevésbé gyakorlott séfek se vesszenek el a kellékek között. A nyerstégla burkolat, az olasz csempék és padló, illetve az egyszerű vonalvezetésű bútorok diszkrét jelenléte átengedi a fókuszt a főzési tevékenységnek és az ezzel együtt létrejövő közösségi élménynek.
Hangulatos érkezés, friss élmény
A tervezőcsapat fontosnak tartotta, hogy a megérkezés élménye laza, hangulatos legyen. A vendégek a csapatukat a bárpultnál várhatják meg, ez a fogadórész már megalapozza a vendégek és a segítő-felszolgáló személyzet találkozását és kapcsolódását. Szintén a laza hangulatot fokozza a karakteres Markery színvilág: sárga-fekete színek találkozása, természetes anyagok és tömörfaanyag használata, illetve az ipari épületek hangulatának fel-felbukkanása. A közvetlen, kötetlen hangulatot emeli a kellemes, otthonos fény és világítás, a nagy téglafalak.
Fokozott higiénia
A belsőépítészeti megoldások mindvégig szem előtt tartják a magas fokú higiéniai megoldások betarthatóságát mind az előkészítő területeken, mind a vendégtérben. A felületek könnyen és gyorsan takaríthatók, a szemetesek pedállal nyithatók, szinte minden felület mosható és könnyen karban tartható. Fontos megrendelői kérés volt, hogy a különböző társaságok egymástól szeparáltan, távolságot tartva főzhessenek, illetve a térszervezés segíti azt is, hogy az egymás mellett végzett konyhai munkafolyamatok során se uralkodjon az a zsúfoltság érzése.
Nagyvárosi design, helyi ízek
A Makery koncepciójának fontos része, hogy egyedi élménnyel várja a betérő turistákat is, akik a helyi hagyományos ételek elkészítését próbálhatják ki, profi segítséggel. A nagyvárosi, friss design segít abban, hogy minden nemzet otthonosan, komfortosan érezze magát, illetve a belsőépítészeti megoldások teszik lehetővé a nemzetközi adaptálhatóságot, azaz a franchise bővítési lehetőségeit is.
Az este’r partners belsőépítész csapata a bécsi étterembe a Budapesten megszokott friss, lendületes enteriőrt ültette át, az itthon megszeretett és jól bevált belsőépítészeti megoldások mostantól új helyszínen is elérhetők. A látszó ipari elemek hullámzása, a geometrikus vonalvezetés és üde design hozzáadnak a közösségi élményhez: a tér modern, laza és természetes és azt az egyszerű érzést közvetíti, jó itt lenni és jó újra együtt főzni.