30
Júl

“A kulcs a közös gondolkodás” – Fenntartható építészetről beszélgettünk kollégáinkkal a szentendrei Solar Decathlon kapcsán

Az este’r partners három fiatal kollégájával bejártuk az idei Solar Decathlont – ami egy nemzetközi egyetemi innovációs házépítő verseny – és ámultunk a megannyi új ötlet és technológia láttán. Ferdinándy Kinga, Bige Mária (Mimi) és Rami Al Rida a kiállítás megtekintése után mesélt a látottakról, a fenntarthatóságról és a belsőépítészet és építészet kapcsolatáról.

Hogy tetszett nektek a Solar Decathlon?

Mimi: Nagyon nagy élmény volt. Szomjazom az ilyen típusú kiállításokra, mindent szeretnék látni, ami nem Kádár-kocka. Ezekben az épületekben számomra egy fellélegzés az ottlét: van tér, nincsenek figyelemelterelő apró tárgyak, mindennek megvan a helye, minden rendben van. Szerintem a “Same but different.” kifejezés nagyon találó a Solar Decathlonra: ugyanazt kapjuk, de mégsem. Érdekes volt látni, ahogy más országok gondolkodnak a fenntarthatóságról és mi az, amiben a mi gondolkodásunk különbözik. Mindenhol emberek élnek és izgalmas volt látni, hogy a saját szemléletünk hogyan befolyásolja az adott teret, amiben laknak. Külön inspiratív volt számomra, hogy mindegyik háznál közösségi terekben gondolkoznak, ami adott helyzetekben szeparálható.

Kinga: A nagy terek valahol erre a változó világra reflektálnak, ahogy a modularitás és az ergonómia hívószavak is. A változtatható terek, amiket láttunk, már szintén az újrahasznosítási folyamat részei, hiszen az elemek ugyanazok. Nekem azért is nagyon inspiráló a Solar Decathlon, mert egyszerűen nincs mindig időm az új technológiák folyamatos követésére és itt vagy egy ehhez hasonló kiállításon koncentráltan megismerhetem őket.

Mit jelent számotokra a fenntarthatóság?

Mimi: Ez maga a jövő, ami ránk vár. Nem tudjuk már máshogy fenntartani ezt az életet és ez egy win-win helyzet a Földdel. A mindennapjaink része kell, hogy legyen, nem mondhatjuk azt, hogy túl kicsik vagyunk hozzá, hogy ez csak egy csepp a tengerben. A tenger pontosan ezekből a kis cseppekből épül fel. Fontos, hogy akár egy emberként is cselekedjünk, mert minden egy emberrel kezdődik, aki köré – remélhetőleg – közösségek épülnek, ez sokat számít. Abban biztos vagyok, hogy ez egy globalizált probléma. A kapitalizmus, a társadalom, a folyamatos újrafogyasztás által nem ezt igényelné, de máshogy már nem működik a világ.

Rami: Én kevésbé hiszek a saját magunk megtermelte dolgokban, nem ez a lényeg. Sokkal inkább az anyag. Számomra ez testesíti meg a fenntarthatóságot, és törekszem rá, hogy minél több élő, természetes anyagot tervezzek be az épületekbe is. Nem a termelés a legnagyobb baj, hanem az anyag újrahasznosítása. Már az egyetemen is voltak konkrét feladatok ezzel kapcsolatban: újrahasznosított bútorokat terveztünk, csináltunk.

Kinga: A fenntarthatóság egy szemléletmód. Nemcsak az újrahasznosítás és az anyag tartozik ide, de valahol az is, hogy visszatérünk a gyökerekhez: a helyi építőanyagokat, a helyi termelést helyezzük előtérbe. Ez amellett, hogy visszalépés a múltba, előrehaladás is, hiszen a ma technológiáit használjuk, de közben figyelünk a Földre. A környezetünkből építkezünk, nem növelve az ökológiai lábnyomot.

Mimi: Kicsit olyan, mintha ez az egész a nagyvárosi ember problémája lenne, aki most a vidéki emberek mintái szerint él. Az újrahasznosítás, a műanyag mellőzése, a környezetünk megóvása most “fancy”, de ez az életforma vidéken mindig is egyértelmű volt.

Mi jut eszetekbe a fenntartható építészetről?

Kinga: Nagyon sok dolog, már a várostervezéstől kezdve, hiszen rengeteg olyan aspektusa van, ami a fenntarthatóságot inspirálja: milyen bicikliutakat alakítanak ki, mennyi fát ültetnek, milyen bútorok vannak, van-e elég szemetes? Budapest ebből a szempontból hullámzó és sajnos az emberek lusták, nem foglalkoznak vele. De ugyanígy eszembe jut az anyagválasztás, a gépészet, a megújuló energiák használata, olyan eszközök és anyagok beépítése, ami helyi. És számomra a fenntartható építészethez tartozik, hogy élünk a technológia adta lehetőségekkel és haszálunk mindent, ami megújuló, ami újrahasznosított.

Mimi: Valójában a város üzemeltetésétől kezdődik a fenntartható építészet: mekkora pénzt, energiát tud és akar erre áldozni, vagy mennyi külső támogatást kap. Ahogy a Valencia házban is láttuk, ők pl. a szél erejét is használják az épületeiknél, de ezt akár mi is hasznosíthatnánk itthon az építészetben.

Hogyan kapcsolódik a belsőépítészet a fenntarthatósághoz?

Rami: Sokan gondolják úgy, hogy a belsőépítészetnek nincs köze a fenntarthatósághoz, de ez nem igaz, hiszen számtalan olyan eleme van, ami segíti a környezettudatosságot. Ilyen pl. az anyagválasztás, az energiatakarékos, a természetes világítás vagy éppen a belsőburkolatok megválasztásával, amik a hőszigetelést teszik hatékonyabbá. Számomra az anyagválasztás az, ami a fenntarthatósághoz kapcsolja a belsőépítészetet.

Kinga: Több ponton is kapcsolódhat, sőt, erősen összefügg az építészeti vonallal is, de ahogy Rami is mondja, az anyagválasztásban, abban, hogy milyen rendszereket építünk ki, nagyon tudatosak lehetünk. Belsőépítészként azzal tudunk segíteni, hogy olyan cégek bútorait tervezzük be, akiknél alapvető a környezettudatosság, mert nyilván az épületszerkezethez mi nem férünk hozzá, ilyen jelleggel nem tudjuk a passzív-aktív fenntarthatóságot, környezetvédelmet befolyásolni, de ilyen apróságokkal igen. Alapvetően a fenntarthatóság egy életmód is, és belsőépítészként nagyon is hatással lehetünk rá, ha a tereket úgy alakítjuk, hogy ezt az életmódot inspirálja.

Megrendelői részről itthon hogy látjátok, mennyire van meg a nyitottság, hogy a környezettudatosság olyan szinten átjárja az életünket, hogy az otthonunk minden kis részlete is ebben a szellemiségben jöjjön létre?

Rami: Nagy kihívás lenne, ha belsőépítészetileg csinálhatnánk egy olyan házat, mint amit a Solar Decathlonon láttunk, hiszen ezek nem a luxusra épülnek. Itthon jellemzően még nem itt tartunk, a belsőépítészetet egyelőre a gazdagok igénylik, míg a fenntartható megoldások, technológiák alkalmazása is még a luxus kategória közé tartozik. Bízom benne, hogy minél hamarabb elérjük itthon is azt a szintet, hogy széles körben igény lesz majd a passzív házak és a komoly, a fenntarthatóságra fókuszáló rendszerek kiépítésére.

Mimi: Én azt látom, hogy itthon egyre inkább elterjed a fenntarthatóságra való törekvés, hiszen ez ma már kikerülhetetlen. Bár az idősebb generáció nem feltétlenül erre áldoz, a mi vagy a nálunk fiatalabb generációk szempontjai között ez már elsődleges a háztervezésnél, építésnél. Pusztán csak belsőépítészetileg nehéz erre válaszolni, hiszen ha leválasztjuk az építészetről, akkor mi már egy kész házat kapunk, amit költséges passzívvá tenni, ha ez előzőleg nem volt szempont. A tökéletes kombináció az lenne, ha már a tervezéstől kezdve közösen dolgozhatnánk egy ilyen szemléletű építésszel.

Kinga: A belsőépítészet sokat reflektál a megrendelőre, ilyen szempontból az is egy meghatározó pont, hogy ő milyen szemlélettel rendelkezik. Ahogy a Solar Decathlonon is láttuk, újrahasznosított anyagokból is lehet bútorokat készíteni, rengeteg hasonló apróság van, amivel lehet játszani. Alapvetően már az építési előírások is ebbe az irányba mennek, sőt, már az egyetemi oktatásban is meghatározzák, hogy x százalék újrahasznosítható energiával tervezzünk.

Az este’r partners munkáiban hogy jelenik meg a környezettudatos szemlélet?

Mimi: Nem termelünk feleslegesen újat. Minőségi bútorokat tervezünk a terekbe, szeretjük a természetes anyagokat, a fát, az igazi kőlapot vagy a márványt és igyekszünk a legtöbb helyen ezeket használni.

Van bennetek valamiféle szemléletformálási hajlam, hogy a megrendelőt a helyes irányba tereljétek?

Rami: Persze, de ehhez elengedhetetlen, hogy már az elejétől benne legyünk a tervezésben, mert ilyenkor lehet alakítani a megrendelő szemléletét, ilyenkor lehet olyan rendszerekre felhívni a figyelmét, amik környezetbarátabbak, kedvezőbbek annál, mint amit esetleg ő gondolt volna. És ilyenkor el tudjuk magyarázni azt is, hogy lehet, hogy valami az elején drága, de a végén megtérül.

Kinga: Ehhez fontos a participációs tervezés is, ilyenkor az ottlakók véleményével tervezünk – legyen szó akár várostervezésről, családi házról vagy a belső terekről. Ezáltal tudunk olyan tereket létrehozni, amik a használókra és az életmódjukra reflektálnak. A közösség formálása valahol egy vitaindítással kezdődik, és a participációs tervezés erről szól.

Többször említettétek, hogy belsőépítészként fontos lenne számotokra, hogy már akkor bekapcsolódjatok a tervezésbe, amikor a megrendelő és az építész még csak az alapokat veti papírra. Ti hogyan látjátok a belsőépítészet és az építészet kapcsolatát?

Kinga: Én építészként végeztem, és két évig ezzel foglalkoztam, de szerettem volna tágítani az ismereteimet, ezért váltottam a belsőépítészetre. A két szakma nagyon máshonnan, más léptékben közelíti meg az épületet és emiatt vannak súrlódások. Az egyik nem létezik a másik nélkül, az a jó, ha valahol középúton találkozik a kettő, és az az ideális, amikor már az elejétől kezdve szoros összefüggés van közöttük. Építészként hiába tanulunk meg sok mindent az egyetemen, ha a belsőépítészeti finomságokra nem tér ki. Ha ebből több impulzust adna a hallgatóknak, akkor még jobb épületeket is lehetne tervezni.

Rami: Amikor már megvan egy épület, amikor egy építész már megrajzolta az egészet és átgondolta a működését, de a részletek még hiányoznak vagy nem az igaziak, akkor jön a belsőépítész, és elvégzi a finomhangolásokat. De a kulcs tényleg a közös gondolkodás lenne.