Munkatársainkat bemutató sorozatunk legújabb részében az este’r partners gazdasági vezetőjével, Harkay-Farkas Rékával beszélgettünk.
Közgazdász végzettséged van – mindig is ez a terület érdekelt?
Egyrészről a felmenőim visegrádi svábok – köztudott, hogy meglehetősen spórolósak és nagyon jól bánnak a pénzzel. Nagymamám és édesanyám is pénzügyi területen dolgozott/dolgozik, ezért már gyerekkorom óta találkoztam a pénzgazdálkodással, így talán nem is volt soha kérdés, hogy mit szeretnék csinálni.
Hogyan találkoztál Eszterrel és az este’r partners-szel?
Eszterrel az ismeretségünk nagyon régre nyúlik vissza, középiskolás és főiskolás koromban én vigyáztam Eszterék gyerekeire. Aztán amikor elkezdtem dolgozni, Eszter vállalkozása is bontogatta már a szárnyait – ekkor én egy budapesti hajózási cégnél voltam üzletvezető, itt szereztem munkatapasztalatot. Eszterrel aztán újra találkoztak az útjaink és elkezdtünk együtt dolgozni, ennek már több mint 10 éve.
Milyen feladatokban segíted most a céget?
Gazdasági vezetőként az iroda minden pénzügyi, gazdasági, munkaügyi folyamata nálam fut össze. A projekteket a pályázati szakasztól az utolsó zárásig végigkövetem, a folyamatban a kivitelezési elszámolás az a szakasz, amikor a legtöbb feladatom van.
Mi jelenti a legnagyobb kihívást a munkádban?
Minden projekt, ügyfél, munkatárs más és más, ezért nem lehet ugyanúgy akár egy elszámolást, számlát, szerződést elkészíteni, mint mondjuk az előző alkalommal. Meg kellett tanulnunk ezekre a szituációkra felkészülni és gyorsan reagálni.
Van-e kedvenc szakterületed vagy munkafázisod?
A legizgalmasabb része talán egy költségvetés elkészítése közösen a tervezővel, azt, amit a kollégák, a csapat megálmodott, hogyan és milyen költség vonzattal tudjuk megvalósítani.
Mennyire vagy szoros kapcsolatban a belsőépítészet világával és látsz bele a projektekbe?
Sokan tudják, hogy édesapám építészmérnök, ezért az építészet a másik rész az életemben, ami végig kísért. Gimnazistaként apunak sokat segítettem a műleírásokat elkészíteni, akkor mondjuk az volt az elképzelésem, hogy ez nem nekem való. Látjuk azért, hogy a sors máshogy sodort.
Belsőépítész kollégáimmal szoros a kapcsolat, szeretek belelátni a projektekbe, hogy ezzel is segíteni tudjam a munkáikat. Igyekszem az elejétől, a projekt indulásától kezdve segíteni a munkájukat, ami sokszor azért nagyon nehéz, mert valahol minden projekt a végén nálam fut össze.
Vannak az elmúlt évekből kiemelt pillanatok, amire szívesen emlékszel?
Az első hotelprojektünk az Art’otel kivitelezése volt, egy óriási mérföldkő mindenki számára. Jó érzés volt látni, hogy egy ilyen nagy feladattal akkor még nagyon pici irodaként is megbirkóztunk. Az új irodánkba költözés is egy hatalmas előrelépés volt, azt hiszem mindannyiunk számára. Szeretjük a környezetet és a helyszínt is, nagyon inspiráló.
Milyen a hangulat a mindennapokban és hogyan érzed ebben magad?
Az iroda hangulatát vidámság, közös nevetés jellemzik – szuper érzés egy ilyen csapat tagjának lenni. Segítjük egymást a nehezebb feladatok megoldásában és egy nehezebb időszakban is támogatásra számíthatunk.
Mi biztosítja a cég stabilitását és mit tesztek ezért napi és stratégiai szinten?
Igyekszünk a kiadások-bevételek arányát mindig szem előtt tartani, előre tervezni és persze értékelni. A tapasztalatainkat felhasználjuk a következő munkánkban így nem ér majd meglepetés.
Hogyan érint titeket a jelenlegi helyzet?
Ez a mostani helyzet mindenki számára kihívást jelent. Én is itthonról dolgozom, nagyon hiányzik a társaság, nehéz, hogy csak virtuálisan tudjuk segíteni egymás munkáját, azonban úgy gondolom, hogy ilyen csapattal és lelkesedéssel minden ilyen helyzetet át tudunk hidalni. Reméljük, hogy ügyfeleink továbbra is bíznak majd a munkánkban és nem csökken a megbízások száma. Esztert ismerve lesz majd több új irány is amivel elindulhatunk.