Többször találkozom ezzel a kijelentéssel, és tervezőként sokszor értetlenül állok- e kijelentés előtt.
Tervezőként elsődleges feladatunk élhető, szerethető környezetet alkotni. És természetesen visszanyúlunk a múltba is, hiszen amióta a világ-világ, művészek, építészek a múltból tanulnak és inspirálódnak. Elég Gaudi katedrálisaira gondolni, aki a gótikus katedrálisok építészetéből merít, Picassora, aki az afrikai törzsi művészet elemeit használja. Plilippe Stark történelmi bútorformákat értelmez újra vagy Ettore Sottsass art deco elemeit teszi át posztmoder tárgyakba.
Akkor minden retró lenne?
Szerintem nem.
A retró nem régi dolgok másolása.
Hanem tudatos kapcsolat a múlttal.
A 70-es évek oldottsága.
A 80-as évek játékossága.
A 90-es évek digitális kísérletező attitűdje.
Ezek mind olyan vizuális és érzelmi rétegek, amelyekhez ma is kapcsolódni tudunk.
A probléma nem a retróval van. Hanem azzal, amikor puszta díszletté válik. Ha viszont új jelentést kap, modern technológiával, új gondolatokkal vagy akár iróniával párosul, akkor valami igazán szerethető tud születni.
Ma, amikor a design sokszor túlságosan steril, tökéletes és „hibátlan”, talán még fontosabb visszahozni az emberit: a textúrát, az érzelmet, az esetlegességet. Mert végső soron nem tökéletes tereket szeretünk, sokkal inkább olyanokat, amelyekben jó lenni. A retró számomra nem stílus, hanem szemlélet.
Radnóczy Eszter
