Categories
Rólunk

Új inspirációs tér: bemutatta pop art koncepcióját az Estorio

Meghökkentő. Karizmatikus. Bátor. Szórakoztató. Ilyen lett az a lakáskoncepció, amelyet az Estorio showroom folytatásaként tervezett Radnóczy Eszter és az este’r partners csapata. A pop art hangulatra építkező, különleges lakás felráz és megpörget: újat mutat a nagyvárosi miliőben.

„Az Estorio showroom már az első, megvalósult koncepciójával is különleges kreatív tér, inspirációs környezet volt a stúdiónknak: azt szerettük volna megmutatni, hogy mi történik akkor, amikor megrendelő nélkül, saját örömünkre, fantáziánk szárnyalásával és a nekünk tetsző designmárkák és ötletek bátor integrálásával alkotunk” – mondja Radnóczy Eszter belsőépítész. A cél ezúttal is ugyanaz: a kifinomult megrendelők számára olyan teret alkotni, amely minden részletében a legmagasabb esztétikai szintet és minőséget képviseli.

A látványos megoldásokat ezúttal is az Estorio partnerei nyújtják: a 2022-ben nyitott showroom ugyanis közel 30 nemzetközi, főként olasz, holland és német designmárkát hozott el Magyarországra és képviseli őket itthon.

Az előszoba vörös terrazzo burkolata már a belépéskor hatásos, klasszikus hangulatú elem, a mélykék a lakásba húzza a látogatót. Az egyedi barisol print vonzza a szemet, a lichthofban a Queeboo Giraffe in Love zsiráflámpája legeli a fényt.

A konyha központi eleme a Valcucine mélykék konyhája, amely néhány mozdulattal zárt design-dobozzá varázsolható. Az Erba Italia arany lapocskákból készülő étkezőasztalát a lakás hangulatára reflektálva állatok lábai tartják. A játékosságot az asztal fölött úszó-lebegő Artemide design-lámpatest adja.

A nappali homokszínekkel, lágy, lekerekített formákkal és fényekkel pihenteti a szemet, ez vizuális szempontból is a kikapcsolódás tere. A nagypolgári lakás nagyvonalúsága és arányai itt érvényesülnek a leginkább, ennek biztos pontja az olasz Erba Italia kanapéja.

Az olasz manufaktúrában készülő Foglie d’Oro parketták izgalmas kontrasztot képeznek a grafikus által tervezett „lőtt vad” szőnyeggel, amely szépen terül a Black Tie kék ágyának lábai előtt. A hálórész mögött rejtett gardrób található, ez a Cosy International olasz cég kifejezetten ide készülő darabja.

A pop art a tervezők számára azt jelenti: élményt adni, de nem múzeum-szerűen, hanem örömet szerezni a játékosság által, meghökkenteni a kontrasztokkal, kiszínezni a mindennapokat bátorsággal. Az Estorio új, pop art-hangulatú koncepciója azok számára készült, akik számára fontos, hogy a magas minőség mellett inspiráló, kreatív tér legyen otthonuk.

Categories
Rólunk

Harminc nemzetközi designmárka, egy lakás, végtelen lehetőség: megnyitott az Estorio showroom Budapesten

Estorio – home of designer brands néven nyitotta meg első showroomját Radnóczy Eszter belsőépítész és az este’r partners stúdió: az Operaházra néző, Dalszínház utcai lakásban több, mint harminc nemzetközi designmárka mutatkozik be, egy különleges koncepció mentén összerendezve. A műfajteremtő bemutatótér egyszerre találkozási pont, belsőépítészeti mintaprojekt, kreatív showroom, kulcsrakész ingatlanfejlesztési koncepció, illetve nemzetközi designmárkák régiós bemutatkozásának helyszíne.

„Az Estorio számunkra a teljes tervezői kiteljesedést jelenti: ebben a lakásban a szabadságunkat és a csapatunk kreativitásának határok nélküli áramlását valósíthattuk meg. Az elmúlt évtizedekben számos személyes-szakmai nemzetközi kapcsolatot építettünk Szentendrén és Milánóban működő belsőépítész stúdiónk, az este’r partners köré és mindig is arról álmodtam, hogy ezeket a csodálatos márkákat, az olasz, francia, magyar, holland és német design egyedi és magas minőséget képviselő alkotóit közös alkotásba rendezhetem. Az Estorióval nemcsak a mi koncepciónk valósul meg, hanem izgalmas kémiába kerülnek Európa prémium márkái – büszke vagyok rá, hogy ez elsőként Budapesten valósulhat meg” – mondja Radnóczy Eszter alapító, belsőépítész.

Az Estorio több, mint harminc nemzetközi márkához nyit most ajtót, melyek egy része eddig hazánkban nem volt elérhető vagy nem lehetett bemutatóteremben a valós termékekkel találkozni – ilyenek az olasz márvány hagyományos megmunkálását modern technológiával ötvöző, iparművészeti remekműként is értelmezhető mosdóállványokat, kádakat és asztalokat gyártó Kreoo, az elegáns, megszokottól eltérő, geometrikus vagy akár intarzia- vagy kőbetétes dióparkettát gyártó Foglie D’Oro, az OliveLab olasz design-startup különleges lámpái vagy a Cosy International magas minőséget képviselő, üveg és alumínium gardróbrendszerei.

Szintén elérhetőek lesznek az Estorion keresztül az 1858-ban alapított, mesés textileket gyártó Rubelli, az amszterdami hátterű, prémium tapétagyártó Dutch Walltextile Company, a káprázatos és innovatív lámpákat készítő olasz ZavaLuce, a Flukso vagy a Missoni Home pompás textiljei, a Black Tie lezser és elegáns bútorai vagy a high-tech konyhatechnológiai óriás, a fenntartható szemlélettel alkotó Valcucine termékei.

A márkák egy része elsőként lesz elérhető a közép-európai régióban is, az Estorio kizárólagos partnereként – ezzel a magyar tervezői közösség, az építészek, belsőépítészek, lakberendezők és ingatlanfejlesztők is egy lépéssel közelebb kerülhetnek a válogatott designmárkák termékeihez, de megvásárolhatják akár a kulcsrakész koncepciókat is. A koncepcióba rendezéshez a hátteret az este’r partners több évtizedes tervezői és kivitelező tapasztalata és az Európán átívelő, nemzetközi kapcsolati hálója adják – szárnyaló tervezői kreativitással találkoztatva.

Ahogy Papp Gábor, az Estorio managere fogalmaz: „Az Estorio több, mint egy showroom: azt ígérjük, hogy 360 fokos szolgáltatást nyújtva, a tökéletes ingatlan megtalálásától a kész lakáshoz tartozó kilincsig mindent a legmagasabb szintű designmegoldásokkal hívunk életre, igény szerint akár kulcsarakész megvalósításban. Az Operaház mellett mostantól látogatható showroom csak az egyik lehetséges megvalósulása az Estorioban találkozó értékeknek – a lehetőségek száma végtelen és a folytatás csak megrendelőinken múlik.”

Radnóczy Eszter hozzáteszi: „Az Estorio egy dinamikusan változó, izgalmas online és offline tér, amely a kultúrával és a partnerekkel együtt fejlődik – már az első megvalósult koncepció után ugyanannak a térnek alternatív változatait is bejárhatóvá tesszük a weboldalunkon, 3D renderek segítségével. Azt szeretnénk megmutatni, hogy különböző szelekciókkal, termékcsoportok összehangolásával, vagy eltérő alapanyagok testreszabásával milyen hangulatot lehet elérni, hogyan változhat az összhatás a kombinációk nyomán, tervezői csapatunk szakértelmét és egyedi szemléletét újra és újra közös térbe szervezni.”

Az első, budapesti bemutatótér a márciusban újranyitott Operaház hangulatára reflektál – lágy fényekkel, friss és üde színekkel, elegáns vonalvezetéssel, fémek és tükrök játékával – mindez a legmagasabb minőségben, kompromisszumok nélkül megvalósítva. A helyszín pedig egy igazán budapesti közeg, az Andrássy útról nyíló Dalszínház utca gyönyörű nagypolgári lakása, melynek nemcsak erkélyéről látható az Operaház, de a tervezők a bútorok és felületek visszatükröződéseit is úgy alakították ki, hogy napszakonként más és más reflexióit mutassák a magyar építészet egyik legszebb alkotásának.

Az Estorio csapata megállíthatatlan: a tervezés és a designmárkák megismételhetetlen összecsengése Radnóczy Eszter csapatával hamarosan új, európai helyszínen folytatódik!

Az Estorio open showroom koncepció mentén, bejelentkezés alapján látogatható.

 

Weboldal: www.estorio.com

Instagram: estorio.home

LinkedIn: estOrio – home of designer brands

 

ESTORIO – HOME OF DESIGNER BRANDS

Vezető tervező: Radnóczy Eszter, Szommer Mónika

Kereskedelmi vezetők: Papp Gábor, Koritke Anita, Kovács Andrea

Kreatív koncepció és grafika: Sokorai-Gyurics Fanni, Bánóczi Bianka, Nagy Zsófia

Categories
Rólunk

2021 képekben: ilyen évet zárt az este’r partners

Izgalmas és eseménydús évet zárt az este’r partners csapata: több nagy projektünk, például a Budai Polgári Casino vagy az Emerald Residence tervezése és megvalósítása lezárult és a kész tereket nagy örömmel adhattuk át. Az évben számos kiállításon és vásáron vettünk részt, amelyek hangulata és benyomásai a korábbi csendes időszak után igazán nagy élményt jelentettek. A helyszínbejárások, egyeztetések mellett mindig megpróbáltunk időt hagyni az ünneplésre, beszélgetésre, kreatív közös gondolkozásra. 2021 kedvenc csapatfotóival nyitjuk meg az új évet!

Categories
Rólunk

Elkészült az Informa új katalógusa, művészeti vezető az este’r partners

Bemutatta új katalógusát az Informa a magyar szakmai közönségnek: az olasz cég az alumínium megmunkálását magas technológiával ötvözi és ezzel lát el olyan piaci igényeket, amelyben a funkcionalitás és az elegáns, könnyed megjelenés találkozik a nyílászárók és tárolórendszerek területén. Az Informa székesfehérvári központja a magyarországi gyártóegység mellett egy szakmai bemutatóteremmel is bővült

Az Informa natúr, szálcsiszolt, valamint különböző fémárnyalatúra felületkezelt profilokból gyárt filigrán nyílászárókat, rejtett ajtókat és tolóajtókat, melyek sorolhatók, így akár teljes terek elválasztására alkalmasak. A tárolórendszereik is flexibilisek, rugalmasok, a változatos rendszernek köszönhetően irodai, lakosági tárolás minden területén alkalmazhatók. A rendszerek előnye a mobilitás, használat közbeni változtathatóság és stabilitás mindemellett kiemelném a modern és korszerű megjelenését.

Az Informa új katalógusának megalkotására az este’r partners kapott felkérést. A tervezői szemlélet segítségével és a termékskála mély ismeretével álmodtuk meg a katalógusba került tereket, amelyekben az Informa termékkínálatát mutatjuk be. A katalógus grafikai, stilisztikai megjelenése, a fotó, műszaki rajz, képi és kézi rajz is irodánk kreatív munkája.

Art Direction:

este’r partners

Művészeti koordináció: Gyurics Fanni

Grafika: Gelley Márk

Látványtervek: Lovas Lars

Kézi rajzok: Bánóczi Bianka

Műszaki rajzok: Zellei Hajnalka

Nyomda: Pauker Nyomdaipari Kft.

Categories
Rólunk

Színes és bátor: ilyen volt a Supersalone Milánóban

Egy rendkívüli kiállítás új koncepcióba öltözve. A milánói ismert építész és várostervező, Stefano Boeri (többek között a Függőkertek, a Giardini verticali épület tervezője) ötlete alapján valósulhatott meg másfél év halasztás után, a szokásostól eltérő időpontban, szeptemberben megrendezésre kerülő bútor- és designkiállítás. Cikkünkben Radnóczy Eszter belsőépítész mesél az idei Milan Design Weekről!

A szervezők idei ötlete az volt, hogy a kisebb költség és nagyobb áttekinthetőség miatt standokon, múzeumszerű koncepcióban mutassák meg a gyártók újdonságaikat. A kiállítás előtt több partnerünkkel beszéltem, izgalommal, de részben csalódottsággal várták az eseményt. Csalódottsággal, hiszen kevés idő volt az előkészületre, többen nem is vállalták a kiállítást, mondván, hogy rizikós, kevés látogató lesz, utolsó pillanatban meghiúsulhat a vírus váratlan következményei miatt és nincs lehetőség a teljes termékpalettát bemutatni.

Megérkezésem napján kíváncsian mentem a helyszínre és az egynapos látogatás után elégedetten távoztam.

Átlátható volt az esemény, a cégek szépen egymás után felsorakoztak, többnyire erős üzenetű és figyelemfelkeltő standjaikon. A kreativitás kis helyen, néhányszáz méteren is meg tudott mutatkozni és felismerhetők voltak a gyártók jellegzetes karakterelemei. Aki persze ismeri a Salone del Mobile hatalmas és végtelen kiállítását, bizonyára nem ezt várta. A legújabb termék, egy-egy fontos üzenet, kreatív gondolat a termékről, megjelenéséről, minőségéről azonban így is gyorsan teret talált magának.

A standok megtekintésére nem kellett regisztrálni, a tulajdonost vagy képviselőt nem kellett keresgélni, hanem ott ült a kiállított egyetlen szófán vagy a pult mögött. Ez a demokratikus megközelítés kifejezetten tetszett: odaültem, beszélgettünk és a szokásosnál mindenki pihentebbnek és figyelmesebbnek tűnt. Bizonyára ez a koncepció a szakmai látogatóknak kedvez, korábbi termék és gyártói ismeret szükséges ahhoz, hogy a cégek teljes palettáját átlássuk.

 

Természetesen a milánói designét nem csak a Fierán rendezett kiállításról szól, hanem a külső helyszínekről is. Ezen a héten a design az átlagosnál jobban uralja a város életét. Az állandó bemutatóremek különleges programokkal és installációkkal várják az érdeklődőket. A kisebb gyártók, akiknek nincs Milánóban bemutatótermük, összeállnak és közös rendezvényekkel kedveskednek.

A “nagyok” olyan helyszíneket keresnek, amik magukban is óriási élményt nyújtanak. Palazzók sokasága várja a látogatókat, ahol a régi, antik az újjal, innovatívval találkozik. Milánó színes, nagyon színes és mint mindig bátor. Minden élénk, csillog, túl nagy, túl pici, érdes és lágy. A kontrasztok egy rendkívül különleges arányban találkoznak és válnak meghatározó élménnyé.

Az élményeimből néhány következzen most részletesen:

Az olasz design mellett a francia kreativitás szerelmese vagyok. Azért, mert eklektikus és fantasztikusan kezeli a geometriát a buja ívekkel, a természetet ötvözi a technikával. Igazán mesebeli. Pont ilyen volt a Hermés kiállítása a Brera negyedben. Színes geometrikus mintákkal díszített falu, hatalmas rusztikus vályogfalak közé rendezett impulzív belső színpadok, tárgyi, tér és szín élmény együttese, mely a hagyományt az innováció együttesen kezelő koncepció Charlotte Macaux Perleman nevéhez kötődik.

A milánói Francia Intézet épülete magában is gyönyörű, a Sant Ambroggio bazilika közelében, egy kolostorudvar áll a közepén. A Fuori Salone alatt a Mobilier national céggel együttműködve láthattuk Piere Nigro tervező bútorait. Az Armadillo bútorcsalád lehetővé tette a gyártónak, hogy bizonyítsa a virtuózitást a fafeldolgozás terén. Kisméretű, tömörfa téglalapokból és csapokból álló bútordarabok szerkezetét és logikáját ismertette a kiállítás. A másik termék, a Hémicycle üléssor a tervezésében és kárpitozásában részt vevő francia gyártó, a Ligne Roset együttműködésével készült.  A bútor fémváza, szerkezete darabokra bontva mutatta be a kreatív technológiát.

A Nilufar Galéria a via dela Spigan és a Nilufar Depo minden alkalommal meglepetéseket tartogat. Nina Yashar nagyléptékű, eklektikusan válogatott projekteket és egyedi darabokat mutat be, amelyeket aprólékos kutatása révén fedez fel és közösen fejleszt a tervezőkkel.

Belépve a helyszínre az ipari épület monumentális átriumában az 1920-ban születtet, a legnagyobb nemzetközi kortárs gyűjteményekben megtalálható Pietro Consagra Matacubi szobrain gyönyörködhettünk.  Az épület színpadát az úgynevezett Odyssey kiállításnak szentelték, ahol Andrés Reisinger első olaszországi bemutatója kapott helyet.

A tervező a digitális világ és a valós világ közötti kapcsolatról beszél a bútorok és az vetített kép közötti párbeszéd révén.

Nem utolsó sorban említem meg a Jungle elnevezésű installációt, mely Khaled El Mays munkája a szépség és fenntarthatóság jegyében.

 

Categories
Rólunk

Postcard from Italy: a journey with interior designer Eszter Radnóczy

This summer, after a long break, este’r partners team was finally able to travel again. We visited our Italian partners, met our colleagues and we also discovered old and new places in and around Milan. Eszter Radnóczy tells us about her Italian memories and shares her favorite photos.

Italy is not only a place of inspiration, but also a place where I find ideas and moments of joy. This time I visited the Kreoo showroom, where Alessandra Farinon, one of the owners, welcomed me. Kreoo’s marble washbasins, carved from a block of marble, playfully and creatively soften the material’s austere, dignified look. The name of the freestanding, sculptural Gong washbasin in the picture refers to Tibetan bells, which evoke a thousand emotions with their sound and appearance – they are unique not only visually, but also when you touch them.

Next to the Pluvio table. On its surface the waves of water droplets, splashed in the middle of the table, are distributed centrally. At the edge of the table, the waves are so smooth that the surface is almost flat.

The ADI Design Museum, located between old buildings, opened a few months ago as a modern exhibition space in Milan’s China Town. The permanent exhibition presents the winners, designs and products of the Compasso d’Oro from the 1960s to the present. Many iconic pieces are on display so we can better understand the evolution of a product. The museum’s architecture and interior design plans are associated with the internationally renowned architectural firm Migliore + Servetto.

In Milan, my first visit is always to Stefano Napolitani, the head of our partner office. We usually talk about plans, tasks and new challenges. Stefano is an excellent partner in exchanging market ideas, dreaming big and exploring new directions. The city always gives me energy: there is a real construction boom going on here, with rapid development on every corner, which is not only innovative but there’s been a shift towards conscious and green solutions as well.

The Radici Sit-in carpet factory in the Seriana Valley. This time, I visited the factory with Móni, Fanni and Gábor from our Hungarian office: we regularly return with our colleagues because the techniques and possibilities of industrial carpet production are better mastered by seeing them first hand. The picture shows the special colored threads woven on the industrial looming machine.

The Italian design brand Black Tie has a showroom in Veneto, it’s a stunning space in a hangar. Here you can touch and try a range of high quality upholstery, carpentry and metalwork products. As we are the brand’s representatives in Hungary, it is important to get to know all their products thoroughly.

My favourite detail: an American walnut Jumbo table top with a unique decorative wood and various precious metals, in the showroom of Artebrotto known for its artisan woodwork.

The interiors of the Spirit de Milan nightclub are empty in summer, but the outdoor space is full, everyone is having a great time. The Spirit has been a hot spot for evening entertainment and nightlife in recent years, it’s a great place for aperitifs, dinner and digestivo. I’m sure I will come back very soon.

Louis Vuitton’s front, wallpapered with this year’s color trends. This summer the whole Via Montenapoleone is full of colors, I think, after the pandemic, Italians are more colorful, happier and more creative than ever.

Categories
Rólunk

Képeslap Olaszországból: mesél Radnóczy Eszter belsőépítész

Ezen a nyáron az este’r partners csapata hosszabb kihagyás után újra utazhatott: végiglátogattuk olasz partnereinket, újra találkoztunk munkatársainkkal
társirodánkban és felfedeztünk régi-új helyeket is Milánóban és környékén. Fotókon őrzött olasz emlékeiről Radnóczy Eszter mesél.

Olaszország számomra nemcsak inspiráló helyeket jelent, de olyan kapcsolatokat is, amelyekből ötletet és jókedvet meríthetek. Ezúttal a Kreoo showroomjában jártam, ahol az egyik tulajdonos, Alessandra Farinon fogadott. A Kreoo egy tömbből faragott márvány mosdótálai játékossággal, kreatív megoldással oldják az anyag szigorú, méltóságteljes megjelenését. A képen látható szabadonálló, szoborszerű Gong mosdótál elnevezése a tibeti harangokra utal, amelyek hangjukkal és látványukkal ezernyi érzést megmozgatnak bennünk – különleges őket nemcsak nézni, de megérinteni is.

A Pluvio asztal mellett, mely felületén az asztal közepére csöppent vízcsepp hullámai oszlanak el centrálisan.  Az asztal szélén a hullámok olyannyira lecsendesednek, hogy szinte sima felületet kapunk.

Néhány hónapja nyitott az ADI Design Museum, Milánó China Town-jában a régi épületek közé beépült modern kiállítótérként. Az állandó kiállítás a 60-as évektől napjainkig bemutatja a Compasso d’Oro díjazottjait, terveit, termékeit. Sok ikonikus darabbal találkozhatunk és egy-egy termék evolúcióját is megérthetjük. A múzeum tervei, belsőépítészete a nemzetközileg ismert Migliore + Servetto építészirodához kötődik.

Milánóban az első utam mindig társirodánk vezetőjéhez, Stefano Napolitanihoz vezet. Ilyenkor tervekről, feladatoktól és új kihívásokról beszélgetünk. Stefano kitűnő beszélgetőpartner piaci eszmecseréhez, nagyívű álmodozáshoz, új irányok kijelöléséhez. A város amúgy is mindig feltölt: igazi építőipari boom zajlik itt, minden sarkon érezni a rohamos fejlődést, amely az innovatív mellett tudatos és zöld irányt is vett az utóbbi időben.

A Radici Sit-in szőnyeggyár a Seriana-völgyben. Ezúttal magyar irodánkból Móni, Fanni és Gábor tartottak velem a gyárba: rendszeresen visszatérünk kollégáinkkal, mert az ipari szőnyeggyártás technikája és lehetőségei testközelből megismerve jobban elsajátíthatók. A képen az ipari szövőgépen befűzött különleges, színes fonalak láthatók.

Az olasz designmárka, a Black Tie showroomja Venetóban, egy hangárban kialakított, lenyűgöző térben várja a látogatókat. Itt a magas minőséggel készült kárpitos, asztalos és fémmunkával ötvözött termékskála megérinthető és kipróbálható. Mivel a márka magyarországi képviselői vagyunk, fontos minden terméküket alaposan megismerni.

Egy kedvenc részlet: amerikai dió Jumbo asztallap különleges, dekoratív fa és különböző nemesfém csapolással, a kézműves famegmunkálásáról ismert Artebrotto kiállítótermében.

A Spirit de Milan szórakozóhely termei nyáron üresek, a szabadtér viszont tele van: minden korosztály jól érzi magát itt. A Spirit az utóbbi évek felkapott esti és éjszakai szórakozóhelye, ahova aperitivóra, vacsorára és digestivóra is érdemes elmenni. Nem először és nem utoljára jártam itt!

Louis Vuitton udvara az idei színtrendeknek megfelelő árnyalatokkal tapétázva. Az egész Via Montenapoleone színpompába öltözött a nyárra: a járvány bezártsága után az olaszok, úgy érzem, színesebbek, üdébbek és kreatívabbak, mint valaha.

Categories
Rólunk

Szommer Mónika bemutatja: The Collection, Siracusa

Mit mutatnak meg számodra a város hangulatából az itt látható bútorok és kiegészítők?

Siracusa szűk, kanyargó utcáiban járva még eltévedni is öröm. A város sokarcú: nyáron egy nyüzsgő, turistákkal teli pezsgés jellemzi, szezonon kívül a nyugodtság és az épületeken használt fehér kövek egysége mutatja meg magát. A várost körülvevő tenger néha nagy hullámokkal csapdossa a sziklafalakat, néha a sík vakító vízfelületével hódítja meg szívünket. A kövek keménységének és élességének tökéletes ellenpólusa a bútorokat jellemző lágyság és ívesség, a vibráló színek pedig jól kiegészítik a város egységes, világos színvilágát.

Milyen kertbe vagy teraszra ajánljátok ezt a kollekciót?

Tökéletes választás akár a forgalmas utcákban található kávézók teraszára a kollekcióban található légies fém székek, az összecsukható asztalok és a hangulatos térelválasztók kompozíciója, amivel egy cseppnyi nyugalmat teremthetünk. A kollekcióinkban található napernyők alá berendezett kényelmes nyugágy, vagy baldachinos kanapé a nyári napsütésben tökéletes megoldást kínál, amiket egy vízparti teraszon tudnék elképzelni.

Mit képzeltek el, hogyan lenne jó időt tölteni ebben a “kollekcióban”?

Egy fárasztó nap közben, pillanatra kizárni a külvilágot és meginni egy jó eszpresszót ilyen környezetben: ezt mindenkinek csak ajánlani tudom. Az öblös bútorokba süppedve a bőrödön érezheted a sós levegő simogatását és a talpad alatt a homok csiklandozását. Ha kis időt eltöltünk ezekben a kényelmes bútorokban, utána újult erővel tudunk majd belevágni a többi feladatunkba.

Categories
Rólunk

In progress: Szabó Csilla

Az év első beszélgetésében Szabó Csilla vezető építész kolléganőnket kérdeztük jelenlegi munkájáról, amely Budapest egyik legjobban várt szállodafejlesztése, a Szervita téri Emerald Residence projekt befejezése. 

 Hol tart most az Emerald Residence építkezése? Mikorra várható a befejezés?

2021 elején befejeződik az Emerald projekt minket érintő része: a kétéves munkafolyamat eredményét már mi is nagyon várjuk. A tervezés mellett a kivitelezési munkákat tervezői művezetéssel segítettük, ellenőriztük az egyedi szerkezetek gyártmánytervét, illetve dolgoztunk a színek harmonizálásán is. Az Emerald egy izgalmas projekt, hiszen a szállodai és apartmanrész mellett több közösségi tér, két lobby és a szálloda éttermének tervezéséből állt össze a munkánk. A százötven szoba és lakosztály mellett a wellness és fitnesz részleg belsőépítészeti munkáját is mi végezhettük.

Miért izgalmas ez a fázis és mi a ti feladatotok ilyenkor?

Megrendelőnkkel partneri együttműködésben dolgozunk, ahol kölcsönös bizalom alakult ki. Ilyenkor a belsőépítész az eredményes kivitelezést azzal segíti, ha alkalmazkodik és gyorsan reagál a felmerült gyakorlati problémákhoz. Mindig nagyon igényes végeredményt hoz, amikor végig tudjuk követni a folyamatot és a kivitelezés és végső simítások során ott tudunk lenni a házban: azokkal a gondolatainkkal és az enteriőrhöz illő javaslatokkal gazdagodik ilyenkor a munka, amelyek a tervezési fázisban, papíron még nem rögzíthetők, de mégis fontosak. A szállodatervezés egy sajátos területe a belsőépítészetnek, rengeteg olyan szabályhoz és üzemeltetői kéréshez kell alkalmazkodnia, amely a működést és a sűrű vendégforgalom elosztását biztosítja. Emellett a közösségi tereket, falakat úgy kell tartalommal megtölteni, hogy egységes képet alkosson, élményt hordozzon, de ne okozzon karbantartási nehézséget.  

Nemes anyagok, bársonytapétás fal és egyedileg tervezett bútorok: milyen hangulat várja majd az ide érkezőket? 

Az Emerald egy szigorú, racionális épület, amely a belső térben az épülettel harmonizáló játékos megoldásokkal él. Sok egyedi csomópont, anyagváltás, bútorterv teszi élvezhetővé és minőségivé a belsőépítészetet. A meleg, kozmopolita hangulatot a felhasznált anyagok adják – a szálloda nevéből adódóan a méregzöld színt választottuk vezető színnek, amelyet néha okkersárgával variáltuk. Ezeknek a színeknek szép alapot ad néhány természetes anyag, amely ismétlődik a falakon és padlón, ilyenek például a Sahara Noir, Calacatta Mont Blanc kőporcelán és a sötétbarna valódi fa. Geometrikus bronz tükrök, egyedi mintázott perforált fém borítások és színes térelválasztók osztják és díszítik a teret.

Különleges megoldás a Kriska függesztett kapcsokból álló függönyszerkezet – miért izgalmas ez?

A tervezés során azért találtuk ki a térbeli dekoratív elemeket, hogy a funkcionális részeket kiemeljük, így hangsúlyt kapott a központi reggeliztetőpult az étteremben, kiemeltük az utcai, magasabb belmagasságú bár vendégterének középpontját. A Kriska függesztett szemeinek rendszere és felülete egyedi grafikai tartalmat hordoz.

Mit gondolsz, milyen tapasztalattal lettetek gazdagabbak az Emerald munkái kapcsán és mi az, ami az este’r partners szaktudásából és értékeiből beépül a házba?

Egy ekkora léptékű projekt nagy csapatmunka, melynek során komoly koordinációt igényel már a csapat összefogása és összehangolása is. Folyamatosan alkalmazkodni kell a napi szinten felmerülő műszaki, esztétikai és funkcionalitással kapcsolatos helyzetekhez. A munkafolyamat egy Emeraldhoz hasonló nagy projektnél mindig új tapasztalat, amelyben a stratégiai látásmódunk és a döntéshozó képességeink is fejlődnek.

Az utóbbi években több szállodai projektünk volt, ahol a szigorú határidők, a részletgazdag műszaki ismeretünk, a rendelkezésre állás, a gyors reakció és megrendelői igényekhez való alkalmazkodás mind szükségszerűek voltak. Az Emerald is ilyen volt: mindezt a tudást és tapasztalatot együttesen tudtuk alkalmazni.

Categories
Rólunk

Ilyen volt 2020: Radnóczy Eszterrel beszélgettünk

Milyen évet zárt az este’r partners, mik voltak az irányok és kulcsszavak idén?

A nehézségek ellenére is sikeres évet tudhatunk magunk mögött. Idén volt cégünk fennállásának tizenötödik évfordulója, amelyet még a korlátozások előtt közösen, ügyfeleinkkel és partnereinkkel ünnepeltünk. Ezen a rendezvényen 15 év folyamatos fejlődésére, a létszámban, profilban és a munkák méretében és minőségében történő pozitív fejlődésre koccintottunk. Eredményeink, sikereink egy komoly és lojális csapatmunkának köszönhetők, melyben kollégáimnak nagy az érdeme. Az előzőket bizonyítja a visszatérő és bővülő ügyfélkörünk, akikkel őszinte, bizalmas és kreatív kapcsolatot ápolunk. Ha kulcsszavakra gondolok 2020 kapcsán, ezek jutnak eszembe: alkalmazkodás, csapatmunka és pozitív jövőkép.

Hogyan alkalmazkodtatok az idei új helyzethez és milyen tanulságokat fogalmaztatok meg?

 A home office időszakában is helyt álltunk és bebizonyosodott, hogy legnagyobb erősségünk a közös és egymást erősítő és támogató munkavégzés, optimálisan felhasználva és beosztva az egyéni képességeket. Nagyon büszke vagyok rá, hogy egy pillanatra sem álltunk meg. Egy nagy levegővétel után új ötletekkel, konstruktív megoldásokkal haladtunk tovább feladatainkkal.

Milyen projektek határozták meg számotokra ezt az évet? 

Egy különleges szállodai projektünk, az Emerald Residence végső fázisába ért, melyet a kivitelezésben is szakmailag támogattunk. Egy másik Andrássy úti szállodai munkánk is megvalósul, melyben szintén hatékonyan részt veszünk. Sajnos a szállodai megbízások váratnak magukra a bizonytalan helyzet miatt, reméljük újraindulnak az elkezdett beruházások jövőre. Örülünk annak, hogy a magánszférából sokan idén is bizalmat szavaztak nekünk, így ezen a területen is sok szép munka megvalósult és a befejezési fázisban van.

Új irányba indultatok: The Collection néven válogatásokat mutatott be 2020-ban az este’r partners. Milyen tudás, kreativitás, újítás találkozik ezekben a katalógusokban? 

Munkáink befejező fázisának mindig is része volt, hogy ügyfeleinket a lakások, éttermek szállodák berendezésében is támogatjuk, a tervek mellett biztosítjuk a termékek beszerzését, mely a nagyon széles körű külföldi beszállítói bázisunkon alapszik. A saját válogatás, a The Collection ennek a tudásnak és tevékenységnek a kommunikációja. Az ügyfeleink ismerik komplex szolgáltatásunkat, az új katalógussal a cégünk szélesebb körű megismertetése volt a cél.

Mit vártok jövőre a legjobban, merre halad a cég?

Úgy megyünk pihenni, hogy január elejétől már új projektek tervezésébe folyunk bele, izgalommal várjuk a tavaszt. Bízunk benne, hogy lendületünk nem lankad és minden partnerünkbe visszatér az optimizmus és életkedv. Természetesen nálunk mindig van az A terv folytatása mellett B terv is, de ez maradjon az új év meglepetése. 

Végül egy személyesebb kérdés: hogyan töltöd idén az ünnepeket? 
Csendben, nyugalomban a családdal, végre egy kis pihenéssel, ami nálam mindig egy újabb álom szövögetésével együtt valósul meg