Categories
Rólunk

In progress: Szabó Csilla

Az év első beszélgetésében Szabó Csilla vezető építész kolléganőnket kérdeztük jelenlegi munkájáról, amely Budapest egyik legjobban várt szállodafejlesztése, a Szervita téri Emerald Residence projekt befejezése. 

 Hol tart most az Emerald Residence építkezése? Mikorra várható a befejezés?

2021 elején befejeződik az Emerald projekt minket érintő része: a kétéves munkafolyamat eredményét már mi is nagyon várjuk. A tervezés mellett a kivitelezési munkákat tervezői művezetéssel segítettük, ellenőriztük az egyedi szerkezetek gyártmánytervét, illetve dolgoztunk a színek harmonizálásán is. Az Emerald egy izgalmas projekt, hiszen a szállodai és apartmanrész mellett több közösségi tér, két lobby és a szálloda éttermének tervezéséből állt össze a munkánk. A százötven szoba és lakosztály mellett a wellness és fitnesz részleg belsőépítészeti munkáját is mi végezhettük.

Miért izgalmas ez a fázis és mi a ti feladatotok ilyenkor?

Megrendelőnkkel partneri együttműködésben dolgozunk, ahol kölcsönös bizalom alakult ki. Ilyenkor a belsőépítész az eredményes kivitelezést azzal segíti, ha alkalmazkodik és gyorsan reagál a felmerült gyakorlati problémákhoz. Mindig nagyon igényes végeredményt hoz, amikor végig tudjuk követni a folyamatot és a kivitelezés és végső simítások során ott tudunk lenni a házban: azokkal a gondolatainkkal és az enteriőrhöz illő javaslatokkal gazdagodik ilyenkor a munka, amelyek a tervezési fázisban, papíron még nem rögzíthetők, de mégis fontosak. A szállodatervezés egy sajátos területe a belsőépítészetnek, rengeteg olyan szabályhoz és üzemeltetői kéréshez kell alkalmazkodnia, amely a működést és a sűrű vendégforgalom elosztását biztosítja. Emellett a közösségi tereket, falakat úgy kell tartalommal megtölteni, hogy egységes képet alkosson, élményt hordozzon, de ne okozzon karbantartási nehézséget.  

Nemes anyagok, bársonytapétás fal és egyedileg tervezett bútorok: milyen hangulat várja majd az ide érkezőket? 

Az Emerald egy szigorú, racionális épület, amely a belső térben az épülettel harmonizáló játékos megoldásokkal él. Sok egyedi csomópont, anyagváltás, bútorterv teszi élvezhetővé és minőségivé a belsőépítészetet. A meleg, kozmopolita hangulatot a felhasznált anyagok adják – a szálloda nevéből adódóan a méregzöld színt választottuk vezető színnek, amelyet néha okkersárgával variáltuk. Ezeknek a színeknek szép alapot ad néhány természetes anyag, amely ismétlődik a falakon és padlón, ilyenek például a Sahara Noir, Calacatta Mont Blanc kőporcelán és a sötétbarna valódi fa. Geometrikus bronz tükrök, egyedi mintázott perforált fém borítások és színes térelválasztók osztják és díszítik a teret.

Különleges megoldás a Kriska függesztett kapcsokból álló függönyszerkezet – miért izgalmas ez?

A tervezés során azért találtuk ki a térbeli dekoratív elemeket, hogy a funkcionális részeket kiemeljük, így hangsúlyt kapott a központi reggeliztetőpult az étteremben, kiemeltük az utcai, magasabb belmagasságú bár vendégterének középpontját. A Kriska függesztett szemeinek rendszere és felülete egyedi grafikai tartalmat hordoz.

Mit gondolsz, milyen tapasztalattal lettetek gazdagabbak az Emerald munkái kapcsán és mi az, ami az este’r partners szaktudásából és értékeiből beépül a házba?

Egy ekkora léptékű projekt nagy csapatmunka, melynek során komoly koordinációt igényel már a csapat összefogása és összehangolása is. Folyamatosan alkalmazkodni kell a napi szinten felmerülő műszaki, esztétikai és funkcionalitással kapcsolatos helyzetekhez. A munkafolyamat egy Emeraldhoz hasonló nagy projektnél mindig új tapasztalat, amelyben a stratégiai látásmódunk és a döntéshozó képességeink is fejlődnek.

Az utóbbi években több szállodai projektünk volt, ahol a szigorú határidők, a részletgazdag műszaki ismeretünk, a rendelkezésre állás, a gyors reakció és megrendelői igényekhez való alkalmazkodás mind szükségszerűek voltak. Az Emerald is ilyen volt: mindezt a tudást és tapasztalatot együttesen tudtuk alkalmazni.

Categories
Rólunk

Ilyen volt 2020: Radnóczy Eszterrel beszélgettünk

Milyen évet zárt az este’r partners, mik voltak az irányok és kulcsszavak idén?

A nehézségek ellenére is sikeres évet tudhatunk magunk mögött. Idén volt cégünk fennállásának tizenötödik évfordulója, amelyet még a korlátozások előtt közösen, ügyfeleinkkel és partnereinkkel ünnepeltünk. Ezen a rendezvényen 15 év folyamatos fejlődésére, a létszámban, profilban és a munkák méretében és minőségében történő pozitív fejlődésre koccintottunk. Eredményeink, sikereink egy komoly és lojális csapatmunkának köszönhetők, melyben kollégáimnak nagy az érdeme. Az előzőket bizonyítja a visszatérő és bővülő ügyfélkörünk, akikkel őszinte, bizalmas és kreatív kapcsolatot ápolunk. Ha kulcsszavakra gondolok 2020 kapcsán, ezek jutnak eszembe: alkalmazkodás, csapatmunka és pozitív jövőkép.

Hogyan alkalmazkodtatok az idei új helyzethez és milyen tanulságokat fogalmaztatok meg?

 A home office időszakában is helyt álltunk és bebizonyosodott, hogy legnagyobb erősségünk a közös és egymást erősítő és támogató munkavégzés, optimálisan felhasználva és beosztva az egyéni képességeket. Nagyon büszke vagyok rá, hogy egy pillanatra sem álltunk meg. Egy nagy levegővétel után új ötletekkel, konstruktív megoldásokkal haladtunk tovább feladatainkkal.

Milyen projektek határozták meg számotokra ezt az évet? 

Egy különleges szállodai projektünk, az Emerald Residence végső fázisába ért, melyet a kivitelezésben is szakmailag támogattunk. Egy másik Andrássy úti szállodai munkánk is megvalósul, melyben szintén hatékonyan részt veszünk. Sajnos a szállodai megbízások váratnak magukra a bizonytalan helyzet miatt, reméljük újraindulnak az elkezdett beruházások jövőre. Örülünk annak, hogy a magánszférából sokan idén is bizalmat szavaztak nekünk, így ezen a területen is sok szép munka megvalósult és a befejezési fázisban van.

Új irányba indultatok: The Collection néven válogatásokat mutatott be 2020-ban az este’r partners. Milyen tudás, kreativitás, újítás találkozik ezekben a katalógusokban? 

Munkáink befejező fázisának mindig is része volt, hogy ügyfeleinket a lakások, éttermek szállodák berendezésében is támogatjuk, a tervek mellett biztosítjuk a termékek beszerzését, mely a nagyon széles körű külföldi beszállítói bázisunkon alapszik. A saját válogatás, a The Collection ennek a tudásnak és tevékenységnek a kommunikációja. Az ügyfeleink ismerik komplex szolgáltatásunkat, az új katalógussal a cégünk szélesebb körű megismertetése volt a cél.

Mit vártok jövőre a legjobban, merre halad a cég?

Úgy megyünk pihenni, hogy január elejétől már új projektek tervezésébe folyunk bele, izgalommal várjuk a tavaszt. Bízunk benne, hogy lendületünk nem lankad és minden partnerünkbe visszatér az optimizmus és életkedv. Természetesen nálunk mindig van az A terv folytatása mellett B terv is, de ez maradjon az új év meglepetése. 

Végül egy személyesebb kérdés: hogyan töltöd idén az ünnepeket? 
Csendben, nyugalomban a családdal, végre egy kis pihenéssel, ami nálam mindig egy újabb álom szövögetésével együtt valósul meg

Categories
Rólunk

Bemutatta 2021-es kollekcióját az este’r partners: az olasz design legütősebb darabjai a nappalinkba költözhetnek

Meghitt, otthonos tér, ahol minden a kényelemről szól? Vagány, látványos találkozóhely, ahol különleges élmény vendégül látni a barátokat? Radnóczy Eszter vezető tervező és az este’r partners Cosy Living néven mutatta be legújabb, 2021-es kollekcióját, amelynek fókuszában ezúttal a nappali áll. Kényelmes ülőbútorok, különleges kiegészítők és puha párnák: az erős kereskedelmi szállal működő szentendrei belsőépítész iroda csapata elhozza az olasz design legjavát, amellyel a legelegánsabb nappali is biztos kézzel újrahangolható.

 

Radnóczy Eszter és tizenöt éve működő belsőépítész stúdiója tavaly Milánóban nyitott társirodát az elismert olasz építésszel, Stefano Napolitani-val. Az olasz partnerkapcsolatok, a kiállítások és a vásárok, illetve az manufaktúrák személyes látogatása régóta része az este’r partners mindennapjainak: ügyfeleiknek és megrendelőiknek így első kézből tudják megmutatni az olasz design újdonságait és nívós megoldásait.


A mostani, magas minőséget képviselő katalógusban az egyediséget, a hosszú távon is élvezhető, high class lakberendezési megoldásokat és a magas szintű esztétikumot állították a középpontba, megfűszerezve az este’r partnersnél ismert jókedvvel, bátorsággal és egyedi stílussal. Az őszi esték elmaradhatatlan főszereplője az olasz mozi, a nagybetűs Cinema Paradiso – a kollekció részeit a tervezőcsapat ezúttal klasszikusok filmcímeihez hangolta. Fellini, Tornatore, Pasolini vagy Bertolucci művei tökéletesen passzolnak egy-egy hűvös estéhez, amelyet otthon töltünk.

A kollekció részei elnevezésüket olasz filmekről kapták: az Especially on Sunday, az Everybody’s Fine, a La Dolce Vita és az Unknown Woman hűséges társaink lehetnek a hűvös estékre. Az este’r partners az ünnepekhez közeledve két minikollekciót is bemutatott: a Winter Lights gyönyörű lámpákkal hozza el a tél fényeit, a Little Surprises pedig olyan különleges designtárgyakat gyűjt egy csokorba, amelyek tökéletes ajándékötletek lehetnek.

A kollekciók online megtekinthetők az este’r partners weboldalán: esterpartners.com

Categories
Rólunk

Bemutatjuk kollégáinkat: Harkay-Farkas Réka

Munkatársainkat bemutató sorozatunk legújabb részében az este’r partners gazdasági vezetőjével, Harkay-Farkas Rékával beszélgettünk.

 

Közgazdász végzettséged van – mindig is ez a terület érdekelt?

Egyrészről a felmenőim visegrádi svábok – köztudott, hogy meglehetősen spórolósak és nagyon jól bánnak a pénzzel. Nagymamám és édesanyám is  pénzügyi területen dolgozott/dolgozik, ezért már gyerekkorom óta találkoztam a pénzgazdálkodással, így talán nem is volt soha kérdés, hogy mit szeretnék csinálni.

Hogyan találkoztál Eszterrel és az este’r partners-szel?

Eszterrel az ismeretségünk nagyon régre nyúlik vissza, középiskolás és főiskolás koromban én vigyáztam Eszterék gyerekeire. Aztán amikor elkezdtem dolgozni, Eszter vállalkozása is bontogatta már a szárnyait – ekkor én egy budapesti hajózási cégnél voltam üzletvezető, itt szereztem munkatapasztalatot. Eszterrel aztán újra találkoztak az útjaink és elkezdtünk együtt dolgozni, ennek már több mint 10 éve.

Milyen feladatokban segíted most a céget?

Gazdasági vezetőként az iroda minden pénzügyi, gazdasági, munkaügyi folyamata nálam fut össze. A projekteket a pályázati szakasztól az utolsó zárásig végigkövetem, a folyamatban a kivitelezési elszámolás az a szakasz, amikor a legtöbb feladatom van.

Mi jelenti a legnagyobb kihívást a munkádban?

Minden projekt, ügyfél, munkatárs más és más, ezért nem lehet ugyanúgy akár egy elszámolást, számlát, szerződést elkészíteni, mint mondjuk az előző alkalommal. Meg kellett tanulnunk ezekre a szituációkra felkészülni és gyorsan reagálni.

Van-e kedvenc szakterületed vagy munkafázisod?

A legizgalmasabb része talán egy költségvetés elkészítése közösen a tervezővel, azt, amit a kollégák, a csapat megálmodott, hogyan és milyen költség vonzattal tudjuk megvalósítani.

Mennyire vagy szoros kapcsolatban a belsőépítészet világával és látsz bele a projektekbe?

Sokan tudják, hogy édesapám építészmérnök, ezért az építészet a másik rész az életemben, ami végig kísért. Gimnazistaként apunak sokat segítettem a műleírásokat elkészíteni, akkor mondjuk az volt az elképzelésem, hogy ez nem nekem való. Látjuk azért, hogy a sors máshogy sodort.

Belsőépítész kollégáimmal szoros a kapcsolat, szeretek belelátni a projektekbe, hogy ezzel is segíteni tudjam a munkáikat. Igyekszem az elejétől, a projekt indulásától kezdve segíteni a munkájukat, ami sokszor azért nagyon nehéz, mert valahol minden projekt a végén nálam fut össze.

Vannak az elmúlt évekből kiemelt pillanatok, amire szívesen emlékszel?

Az első hotelprojektünk az Art’otel kivitelezése volt, egy óriási mérföldkő mindenki számára. Jó érzés volt látni, hogy egy ilyen nagy feladattal akkor még nagyon pici irodaként is megbirkóztunk. Az új irodánkba költözés is egy hatalmas előrelépés volt, azt hiszem mindannyiunk számára. Szeretjük a környezetet és a helyszínt is, nagyon inspiráló.

Milyen a hangulat a mindennapokban és hogyan érzed ebben magad?

Az iroda hangulatát vidámság, közös nevetés jellemzik – szuper érzés egy ilyen csapat tagjának lenni. Segítjük egymást a nehezebb feladatok megoldásában és egy nehezebb időszakban is támogatásra számíthatunk.

Mi biztosítja a cég stabilitását és mit tesztek ezért napi és stratégiai szinten?

Igyekszünk a kiadások-bevételek arányát mindig szem előtt tartani, előre tervezni és persze értékelni. A tapasztalatainkat felhasználjuk a következő munkánkban így nem ér majd meglepetés.

Hogyan érint titeket a jelenlegi helyzet?

Ez a mostani helyzet mindenki számára  kihívást jelent. Én is itthonról dolgozom, nagyon hiányzik a társaság, nehéz, hogy csak virtuálisan tudjuk segíteni egymás munkáját, azonban úgy gondolom, hogy ilyen csapattal és lelkesedéssel minden ilyen helyzetet át tudunk hidalni. Reméljük, hogy ügyfeleink továbbra is bíznak majd a munkánkban és nem csökken a megbízások száma. Esztert ismerve lesz majd több új irány is amivel elindulhatunk.

Categories
Események Rólunk

„Szenvedélyből kezdtünk el építkezni” – Tizenöt éves az este’r partners belsőépítész iroda

Az Andrássy út legújabb koktélbárjában, a Minute Lounge&Bar-ban adott interjút Radnóczy Eszter, aki csapatával az este’r partners tizenötödik születésnapját ünnepli. Az este’r partners olyan projektek belsőépítészeti tervezési munkájával vált ismertté a magyar építészeti és kreatív szektorban, mint az Emerald Residence Szervita téri szállodája, a Martonvásári Agroverzum, a Zwack Látogatóközpont, a Good Spirit Whiskey Bar, a Hotel Moments Budapest, a Feller Adrienne Store, a Bárkert Bistro, a La Fabbrica olasz étterem, számos megbízó elegáns magánlakása és villaépületek, illetve két nívós Andrássy úti szálloda, az A3 és az A52 belsőépítészeti tervei.

„Szenvedélyből kezdtem el építeni a cégem és ez azóta sem változott. Ami más, az az, hogy mostanra egy huszonöt fős nemzetközi csapattal dolgozom és ez nagy alkotóteret és komoly hátteret ad.” – mondja Radnóczy Eszter, aki nemrég társirodát nyitott partnerükkel, a Waves Project Ltd.-vel, amelyet az olasz ingatlanszakma elismert szakembere, Stefano Napolitani építész vezet. Első közös nemzetközi projektjük, az úgynevezett „patakparti villa” építészeti és belsőépítészeti koncepciója tavasszal debütál.

„Eszter közgazdász szemlélete, a tudatosság, transzparencia, követhetőség és a szigorú budget-kontroll azok az alapvető pillérek, amelyek a cég stabilitását adják – mondja Harkay-Farkas Réka, a cég gazdasági vezetője.  „A cég tizenöt éves történetében mindig prioritás volt, hogy a kreatív ötletek és az egyediség mellett hozzuk a megbízható partner szerepét is – ez kulcs ahhoz, hogy visszatérő együttműködésekben dolgozzunk ügyfeleinkkel, akik szívesen választanak minket újra és újra.”

A 2019-es év komoly sikereket hozott az este’r partners életében: ekkor mutatták be a közönségnek az Andrássy út 3. és 52. szállodafejlesztések belsőépítészeti terveit, illetve nagy érdeklődés övezte Budapest nívós luxusberuházásának, az Emerald Residence belsőépítészeti koncepcióját is. Az év végén nyitott meg a Minute Bar&Lounge egysége, ahol a funkció (reggeliztető, bisztró, koktélbár) kihívásai mellett Eszter és csapata képes volt olyan nemzetközi atmoszférát teremteni a kék-zöld-arany színek, a különleges világítási megoldások és a burkolatok kreatív használatával, melyre az angol nyelvű sajtó is felfigyelt. A milánói irodanyitás új kezdet helyett inkább egyfajta hazatérés volt, hiszen a Milánóban egyetemet végzett Radnóczy Eszter olyan olasz kapcsolatrendszerrel rendelkezik, melyet legtöbb esetben a szakmai értékek mellett személyesség, baráti bizalom jellemez.

„Nem kérdés, hogy a grandiózus szállodafejlesztésekben presztízs és kihívás dolgozni, örülünk, hogy sok budapesti hotel és étterem tereit formálhatta a munkánk. A magánlakások, otthonok, villaépületek tervezése azonban ugyanúgy fontos, és ezt a területet nem szeretnénk elhanyagolni, sőt, tudatosan tartunk a portfóliónkban ilyen jellegű munkánkat” – mondja az este’r partners vezetője.

Eszter azt is elárulta, hogy hamarosan egy, a magyar piacon még nem látott konstrukcióban mutatja majd meg azt a nemzetközi tudást és stabil kereskedelmi hátteret, amit tizenöt év tapasztalata jelent. A hívószavak pedig Eszterék ügyfeleinek ismerősek lehetnek: partnerség, a magas minőség és jó hangulat találkozása, és persze az elmaradhatatlan olasz espresso és prosecco.

https://www.facebook.com/esterpartners/videos/192840641973685/

Categories
Rólunk

Bemutatjuk kollégáinkat: Szommer Mónika belsőépítész

Új sorozatunkban bemutatjuk a kollégáinkat, akik munkájukkal, kreativitásukkal és szakmai eredményeikkel nap mint nap alakítják az este’r partners márka életét. Elsőként Szommer Mónika belsőépítész kolléganőnkkel beszélgettünk kihívásokkal teli, mindig megújulásra késztető és izgalmas feladatairól.

 

Mikor kezdted a munkát az este’r partnersnél és milyen értékek miatt csatlakoztál a céghez?

Lassan 3 éve vagyok a cégnél. Amikor először jártam az irodában, éreztem, hogy nagyon jó csapat van itt, ami időközben be is igazolódott. Másrészt Eszter kedvessége és lendületessége már akkor is szimpatikus volt. És nem utolsósorban nagyon inspiráló az irodánk környezete is.

Mi volt az a pont az életedben, ami az építészet, a belsőépítészet irányába terelt?

Ez egy hosszú folyamat volt, gyerekként divattervező szerettem volna lenni. Édesapám épületgépész, nagyon műszaki, nagyon realista gondolkodással és ő volt az, akivel közösen sikerült kitalálni mi az az irány, amiből meg is lehet élni, de kiteljesedhetek benne. Mindig is érdekeltek az épületek, már gyerekként is szerettem felfedezni azokat az elhagyatott, pici utcákat, ahol senki sem jár, és ilyenkor mindig felfelé néztem. Már akkor is a régi épületek varázsoltak el és az A3 hotel kapcsán ezek most beköltöztek az életembe. Örülök és hálás vagyok édesapámnak, hogy gyerekként kicsit irányított, hiszen ebben a szakmában tudok igazán kiteljesedni.

Mik azok a részletek, amik az épületekben vonzanak?

A klasszikus, régi épületek, a rengeteg apró részlettek mindig is jobban vonzottak. Bele tudok veszni a stukkókba, kőfaragásokba, azokba a mívességekbe, amik a régi korokat képviselik. Persze a modern stílust is szeretem, sőt, a letisztult, egyszerű világ sokkal inkább én vagyok, ugyanakkor tervezésnél szeretek a megrendelőkkel azonosulni.

Mit értesz ezalatt?

Szeretek belelátni az életükbe, az igényeikbe. Azt gondolom, hogy a mi szakmánk valahol pszichológia is: megismerjük azt, akinek tervezünk, beleképzeljük magunkat az életébe, végiggondoljuk az igényeit és ezekhez tereket rendelünk, amik illeszkednek a mindennapokhoz. Azt szeretem, hogy minden egyes projektünk, minden egyes épület más, hiszen más kihívások, más lehetőségek merültek fel a tervezés közben. Ezt a változatosságot szeretem. Egy épület mindig a megrendelőt és a tervezőt tükrözi, hiszen kettejük közös munkájának, gondolkodásának a gyümölcse.

Mit jelent számodra a belsőépítészet?

Egy kihívásokkal teli, mindig teljesen új arcát mutató szakmát. Pont ezért szeretem, itt nincsenek unalmas pillanatok. Szeretem, hogy más emberekkel foglalkozunk, és úgy gondolom, hogy ez a szakma nem is tudna önmagában létezni, hiszen vagy a megrendelőkkel vagy a szakágakkal közösen dolgozunk. Ez azért is jó, mert egymást inspiráljuk, ösztönözzük és nem egyedül keressük a kiutat, ha elakadunk valamelyik lépésnél.

Milyen munkákon dolgozol most?

Az időm nagy részét az Andrássy 3 hotel munkálatai töltik ki, de emellett egy ügyvédi iroda kivitelezésén is dolgozom. Tavaly egy sportcsarnok tervezésén dolgoztunk közösen a Jassó Építészműhellyel, itt most elkezdődött a kivitelezés, ezért rengeteg egyeztetés és helyszínbejárás zajlik, hogy az épület a tervek szerint valósuljon meg.

Van olyan munkád, ami különösen közel áll a szívedhez?

Mindegyik projektet másért szeretem: hol a kihívás, hol a stílus miatt. Azt gondolom, hogy egy tervezőnek fontos, hogy szeresse a tervét, különben nem tud jót és jól tervezni. Nyilván vannak nehéz, küzdelmes projektek, amiket néha kevésbé szeretünk, de ez normális. Viszont mindig vissza kell találni a pozitívumokhoz.

Említetted, hogy az elmúlt időszakban több kivitelezésben is részt veszel. Ez hogyan változtatja meg vagy segíti a tervezést? Milyen új meglátásokat, tapasztalatokat ad?

Nem mindegy, hogy vitt-e már végig valaki kivitelezést vagy csak a papír mögül figyeli. Teljesen máshogy tervezek azóta, mióta részt veszek benne: kicsit realistábban, kicsit megvalósíthatóbban gondolkodom, ez fontos. Más az, amikor tervezői és más az, amikor kivitelezői szemmel nézünk valamit. Egy kivitelezőnek értelemszerűen az a fontos, hogy minél egyszerűbben, könnyebben megvalósítható legyen az épület, míg tervezői szemmel ennek az ellentéte: egy ház legyen esztétikus és kompakt. Ezt a kettőt lehet ötvözni, nagyon nehéz, de törekedni kell rá. A kivitelezés nekem kifejezetten abban segít, hogy több anyagot ismerek és bizonyos problémákat el tudok kerülni már a tervezésnél, amit a tervezőasztal mögül nem feltétlenül vennék észre. Sok átalakítással, felújítással foglalkozunk és izgalmas végignézni azt a hatalmas utat, amit a szétrombolástól az újraépülésig jár be egy projekt.

Mi inspirál téged?

A környezetem, a kollégáim, a különböző látásmódok, személyiségek. Ez mindig felpezsdít. A közös munkák különösen nagy hatással vannak rám, hiszen miközben együtt oldjuk meg a felmerülő problémákat, rengeteget tanulunk egymástól. Úgy gondolom, hogy megtaláltam a helyem és most egy nagyon jó úton haladok előre.

Fotók: Bankó Gábor és Juhász Norbert az este’r partners megrendelésében

Categories
Rólunk

„A tervezői kreativitás megmutatásának remek lehetősége és valódi kihívása volt” – Szabó Csilla vezető építésszel a martonvásári Agroverzumról beszélgettünk

A martonvásári Brunszvik-kastélypark ad otthont az MTA Agrártudományi Kutatóközpontjának és itt kapott helyet az Agroverzum is, melynek belsőépítészeti kialakításáért az este’r partners felelt. Az Agroverzum projektmunkája rengeteg kihívást tartogatott, hiszen a kialakításnál figyelembe kellett venni, hogy a célközönség egészen a kisgyermekektől a nagyszülőkig terjed, az Agroverzum küldetése pedig nem kevesebb, mint a tudomány élményszerű megmutatása.

A martonvásári munka izgalmas megoldásairól a projektért felelős Szabó Csilla vezető építész-tervezővel beszélgettünk.

Hogyan kezdődött az egyeztetés a megrendelővel és mik voltak a legfontosabb szempontok, amelyeket figyelembe kellett vennetek? 

Számunkra az volt a legfontosabb, hogy a múzeumi tematika gazdagságának megjelenését szolgáljuk a belsőépítészeti megoldásokkal. Fokozott figyelemmel és tisztelettel kezeltük a régi és új épület közötti kontrasztot.

Milyen jelentősége volt a munkafolyamatban annak a ténynek, hogy az épületeket egy hatalmas, zöld park veszi körül? Hogyan reagáltatok erre?

Ez alapvetően inkább építészeti kérdés. A belsőépítészeti tervezést leginkább az a tény érintette, hogy a fogadó épület földszintje határozottan transzparens, a tartószerkezet és építészeti, belsőépítészeti elemek sötét felületei szinte beleolvadnak a kert látványába.

 

Milyen egyeztetés folyt a múzeumpedagógus kollégákkal? 

A múzeumi tematika szakmai felépítése és annak belsőépítészeti megjelenése a munka során szorosan együtt futott, a belsőépítészeti tervezés során módunk volt arra, hogy a tematika alapját képező felületek megjelenését mi határozzuk meg.

Milyen megoldásokkal segítettétek, hogy az Agroverzum a szó valódi értelmében vett élményközpont legyen?

A múzeumi tematika megjelenítésére térbeli installációkat terveztünk, mint például a föld rétegződésének megjelenítése a falfelületeken vagy a fogadótérben a pult organikus megjelenése. A laborban a színekkel, bútorokkal, falfelületekkel sterilitást sugárzó hangulat kialakítása volt a cél. Ezek számunkra az épület legizgalmasabb részei.

A kávézó sokban különbözik egy átlagos múzeumi kávézótól – modern, esztétikus és maradásra bír, akár egy nagyváros menő negyedében is lehetne. Miért fontos ez a funkció?

A kávézó kialakítása támogatja az élményközpont koncepciót. Mivel itt nem jelenik meg a múzeumi tematika a maga szakmaiságában, így a kávézót egy igazi közösségi térként tudtuk megfogalmazni, mai megjelenéssel. Mindezt úgy, hogy a kávézó az épített és a természeti környezetnek is szerves része legyen.

Milyen csapattal dolgoztál a projekten?

Szorosan együttműködtünk a múzeumigazgatóval, aki a projekt tematikai felelőse.

Személy szerint van-e kedvenc megoldásod az Agroverzumban?

Az Agrobár feliratot úgy sikerült elhelyeznünk a belső térben, hogy nem hagyományos, megszokott feliratozási módszereket választottunk, hanem diszkréten, lábmagasságban helyeztük el azt, amely így visszafogott, kívülről a kertből mégis jól látható. Nagy élmény volt a fogadó térben elhelyezett valósághű organikus pult tervezése és speciális technikát igénylő kivitelezése, valamint az egyedi papírlámpák tervezése.

Mit gondolsz, hogyan találkoznak Martonvásáron a klasszikus értékek és a modern megoldások? 

A történelmi kastélyépületben a régi és az új, a természet és az épített környezet szerves módon illeszkedik egymáshoz, kellemes kontrasztot alkotva.

Mi az a kész épületen, ami igazi “este’r partners” karakter?

Valódi kihívás volt és a tervezői kreativitás megmutatásának remek lehetősége a fogadó épület pultjának valóban valósághű, organikus megjelenése és kísérletezést, valamint speciális technikákat igénylő kivitelezése.

 

Categories
Rólunk

Nemzetközi nyitásra készül az este’r partners

Milánóba látogatott múlt héten az este’r partners csapata: ez lesz ugyanis az a város, ahol a magyarországi mellett elsőként nyit társirodát Radnóczy Eszter. Ahogy Eszter megfogalmazta, nem volt igazi kérdés, hogy merre fejlődik tovább a sikeres magyar cég, hiszen rengeteg szállal kötődnek az olasz belsőépítészet szakmai közegéhez, elsősorban Milánóhoz.

Az, hogy az este’r partners igazi olasz-magyar cég, nemcsak az elfogyasztott espressók számából derül ki: munkatársaik többsége rendelkezik olasz előélettel akár tanulmányaik, akár szakmai karrierjük élményeiből – a céget vezető Radnóczy Eszter például a budapesti Corvinus Egyetem mellett a milánói IDI Interior Design Institute és a MBF Bocconi University hallgatója is volt. Portfoliójukban több olasz projekt mellett az is kirajzolódik, hogy szakmai döntéseikben kétségtelenül szívesen választják az olasz piac nyújtotta megoldásokat és ízlésüket komolyan formálja a szoros olasz kapcsolat. Szakmai elköteleződésüket mi sem jelzi jobban, minthogy közös céges utazásaik során rendszeresen látogatják Olaszország design hetét, vásárait és bemutatóit.

Eszter és kollégái azt vallják, hogy minden Olaszországhoz fűzött szálat egy tényező mozgat: azok a személyes és szakmai emberi kapcsolatok, amelyek visszatérésre lelkesítik őket. Olaszországban olyan biztos és széleskörű kapcsolati hálót alakítottak ki az évek során, amelyek most a komoly elköteleződés, az olasz iroda nyitása felé vitték az este’r partners útját.

Első képeinken Radnóczy Eszer és olasz partnerünk, Stefano Napolitani, a Waves-Project vezetője látható: új perspektívák nyílnak!

   

Categories
Rólunk

Ester’s Partners az RTL Klub-on

Az RTL Klub vasárnapi Stíluskalauz című műsorának vendégei voltunk, ahol szó esett designról, trendekről és funkcionalitásról. A műsor ismétlése szerdán 12.15-kor és az RTL 2-n szombat reggel 8.30-kor. // We were guest of RTL Klub Style Guide program last Sunday where we were talking about design, trends and functionality.

https://www.facebook.com/esterpartners/videos/1442950802484629/

Categories
Rólunk

Gastro Design Award díjátadó

A tegnapi Gastro Design Award verseny díjátadóján 4 projektünk is díjat nyert. Ezúton is köszönjük a bizalmat a Bistro Fine-nak, a Zwack Unicum Múzeum, Látogatóközpont és Mintabolt-nak, a GoodSpirit Whisky&Cocktail Bar-nak és a The Loft Budapest-nek, valamint a verseny rendezőinek // We are very happy to announce that we have got awarded last night at the Gastro Design Award contest with 4 projects of us from last year. We kindly would like to thank to all our clients for their trust and great cooperation as well as to the organisers for the nice contest.
http://turizmusonline.hu/…/gastro_design_award_2017__itt_a_…
Fotó: tamaspal.hu és Batár Zsolt