Categories
Kivitelezés

Porcelánhéjba zárt elegancia: bemutatta új terveit az este’r partners

Elegáns, egyedi építészeti és belsőépítészeti koncepciót állított össze megrendelőjének a Radnóczy Eszter vezető tervező és az este’r partners csapata: milánói partnerükkel, az elismert olasz építész Stefano Napolitani vezette Waves Project Ltd.-vel közösen tervezett három épületrészből álló, kőporcelán burkolatú épületet és ehhez illő, visszafogott, de különleges tereket a stúdió.

„Megrendelőnknek olyan tervet nyújtottunk át, melyben nagyvonalú terekkel dolgoztunk, ahol az egyedi építészeti és térélmény egyaránt nagyon fontos. A szinteltolással, rejtett kerttel, belső terekkel titokzatossá váló épület egyszerre letisztult, kortárs hangulatú, de teljes mértékben személyre szabott – mondja Radnóczy Eszter.

A ház karakteres eleme a tető- és homlokzatburkolatként egyaránt használt, egységes palástot képező szellőztetett kőporcelán, amely osztás és törés nélkül öleli egybe az épületet. A tetősíkban elhelyezett nyílászárók továbbhaladnak lefelé, a három épületrészt üveglépcsőház köti össze. A nagyvonalú kőporcelán héj magas minőségű, egyedi műszaki megoldásokat is rejt, hiszen az esővízelvezetés vagy az árnyékolás megoldása is komoly kihívást jelentett.

A ház a zárt és nyitott terek harmonikus váltakozására épít és ez folytatódik a szabadban is: míg a felső kertben a vendégek fogadására alkalmas közösségi tér, amely nyitott szemléletet sugall, a mélykert belső, misztikus, intim tér. A ház különleges eleme a látványos, de bensőséges hangulatú overflow-medence: ez és a térhez kapcsolódó dolgozószoba a relaxáció, elmélyülés, koncentrált munka és a csend tere.

A ház a kőporcelán, a természetes kő és a fa hármasára épít, a berendezéskor a tone-in-tone elvet követték a tervezők. Az egész ház stílusa egységes, színvilága lágy és kifinomult. A faburkolat mindenhol megjelenik, de inverz megoldásként. A süllyesztett kerti szint és a földszint például hideg padlóburkolatot kapott, ugyanazt, mint a kültéri homlokzat, azzal a céllal, hogy a kint és a bent együtt éljen.

KONYHA ÉS NAPPALI

Tudatos osztás, ahogyan a ház külső burkolata befut és folytatódik a hosszanti tengely mentén: a tervezők döntése alapján csak a merőleges válaszfalak kaptak domináns, a ház külső héjától merőben eltérő burkolatot.

Faburkolat mögé rejtett a high tech konyha: az infraérzékelős, üvegfrontos Valcucine konyha legyintésre falként felnyílik és egy ipari technológiával készült, de otthonos és felszereltségben gazdag, ergonómiailag fejlesztett funkciókat rejt magában. A konyha és környezete a domináns mennyezeti és fali faburkolattal optikailag leválik a nappalitól. A nappali térben áll az egyedi szerkesztésű könyvespolc, amely a hátfalán további kiegészítő, előkészítő konyhatechnológiai eszközöket rejt magában. A bútorok, lámpák ikonikus designdarabok, melyek a kényelmi funkciók mellett egyesével megragadják a tekintetet formavilágukkal és kifinomult részleteikkel.

HÁLÓSZOBA

A hálószoba óriási fapanel-borítása szemben áll az üvegfallal. Az ágy központi szerepet kap a térben, itt szintén a térélmény biztosítása volt cél. A tervezők ezzel a megoldással egyfajta lebegő érzést biztosítsanak: a térben szinte úszik a Poliform ágy, a pihenő kanapé, az Occhio lámpák, csakúgy, mint a függesztett pontszerű világítás. Az ágynak háttal elhelyezkedő óriási üvegfal a fürdőszoba előterét választja el a hálótól, melyben a látványkád és egy design mosdópult található.

FÜRDŐSZOBA 

Az olasz designer Antonio Lupi Dune elnevezésű kádját a fürdőnek a hálószobával kommunikáló részébe helyezték el a tervezők, ahol lágyan besimul a posztamensbe. Alakja dűnékre emlékeztet, a relaxációhoz tökéletes formavilággal. A szabadon álló, egyedi tervezésű mosdópultnak és tükröknek térelválasztó, térformáló szerepe is van, miközben funkciójában minden szükségeset magában foglalnak. A fürdő zárt részei, a zuhany és a mosdó külön helyiségekbe került – ezeket a funkciókat könnyűszerkezetes üvegfalak választják el egymástól, a fényt beengedve minden térbe. A zöldfallal a kertélmény is visszaköszön a fürdőszobában.

GARDRÓB

A gardróbszoba egyedi tervezéssel készült, ennek megvalósításában közreműködtek az este’r partners olasz kollégái. Az üveggel zárt szekrényrészek reflexiós szürkés üveget kapnak, ezzel szabályozni lehet a belátást, a szekrénybe beengedett fény erősségétől függően. A tükrös gardrób két központi eleme a rendszerezőkkel gazdagon és elegánsan osztott sziget, amelyet a nagy légtérben a Manooi gyártmányú dinamikus, modern kristálycsillárok tovább hangsúlyoznak.

Az este’r partners és a Waves Ltd. tervei alapján megvalósuló ház minden tere és belsőépítészeti részlete alaposan átgondolt, részletgazdag és egységes. A ház egészére jellemző a légiesség: az egyedi térélmény, az érdekes látószögek, nézőpontok és az üvegfrontokon kitáruló kert magában öltözteti a visszafogott eleganciával rajzolt házat.

 

 

Categories
Kivitelezés

Clear lines for clean food: dr. Lenkei’s Clean Food flagship store is open

The first flagship store of dr. Lenkei’s Clean Food brand has opened in the 15th district, in Mehola department store. The interior designer este’r partners focused on simple lines, clear spatial organization and the use of natural colors and materials when designing the first store of the franchise chain. This sleek interior design concept provides the right base for a diverse and colorful product range and conveys the philosophy of the client, Lenkei company: natural, clean food.

 

A striking element in the symmetrical design is the so-called moss gate: the inside of the entrance door is painted dark green and partly covered with flat moss. The entrance is not only a visual element, but also a spiritual “tool”: a symbol of purification that compels customers and those interested to enter the space in a transcendent state. The moss gate is powered by air humidity and is custom-designed.

The key elements of the store are the designer lamps suspended from the ceiling, positioned above the cash desk and the gondolas: this is not the first time that the team of este’r partners has used the natural-looking Paper Up lamps made from recycled material.

On both sides of the space there are modular shelving systems from AluStyle frames with LED lighting hidden in their columns, with a drawer element at the bottom. The designers integrated a sink and coffee machine into one of the sidewall shelving systems. The product information on the shelving system can be placed in holders, and colored posters above the shelves display the origin and the background of the products. Every dr. Lenkei store has a café corner where people can taste the coffees available here. A discreet, special solution is the magical pixels on the coverings created from the products of Vogue Ceramica and Graph Color, above the reception desk and on the back wall: the delicate Italian design brings playfulness into the space.

The concept of interior design, based on the green-pastel-natural wood triad, aims to convey simplicity and clarity: the team of este’r partners created the first store of the franchise with a harmonious, clean design.

Interior design: este’r partners

Lead designer:  Eszter Radnóczy

Designers:  Mónika Vajta,  Fanni Gyurics

Floor and covering: Vogue Ceramica

Design lamps: Paper Up

Wall painting: Valpaint Valrenna

Shelving system: AluStyle GP3

Bar chair: Colos

Moss gate: Virágkoktél Design

Categories
Kivitelezés

Mohakapu, designlámpák és modern polcrendszer: megnyitott a dr. Lenkei Clean Food mintaboltja

A XV. kerület Mehola üzletházban megnyitott a dr. Lenkei Clean Food márka első mintaüzlete. A belsőépítész este’r partners a franchise üzletlánc első tagjának kialakításakor az egyszerű vonalvezetést, az egyértelmű térszervezést és a természetes színek és anyagok alkalmazását helyezte fókuszba. Ez a letisztult belsőépítészeti koncepció biztosítja a megfelelő hátteret a változatos és színes termékpalettának, illetve közvetíti a megrendelő Lenkei cég filozófiáját: tiszta étel, természetesen.

A szimmetrikus szerkesztésben markáns elem az úgynevezett mohakapu: a bejárati ajtó belső oldala részben lapos mohával borított, sötétzöldre festett. A kapu nemcsak látványelem, hanem spirituális „eszköz” is a megérkezésre: a megtisztulás jelképe, mely arra készteti a vásárlókat és érdeklődőket, hogy átlényegülve érkezzenek a térbe. A mohakapu a levegő páratartalmából táplálkozik és egyedi tervezés alapján valósult meg.

Az üzlet meghatározó elemei a mennyezetről függesztett, a pénztárpult és a gondolák fölé pozícionált designlámpák: nem először alkalmazza az este’r partner csapata az újrafelhasznált anyagból készülő, természetes hatású Paper Up lámpákat.

A tér két oldalán helyezkednek el a moduláris, oszlopaiban rejtett LED-világítással ellátott AluStyle alapokra épített polcrendszerek, melyek aljában fiókos elem található. A tervezők az egyik oldalfali polcrendszerbe integráltak egy mosogatót és kávéfőzőgépet. A polcrendszer információs táblái sínekbe helyezhetők, a polcrendszer fölött színes poszterek hirdetik a termékek származási helyét és hátterét. A dr. Lenkei minden üzlettérben helyet kap egy kávézósarok, ahol az érdeklődők megkóstolhatják az itt megvásárolható kávékat.  Diszkrét, különleges megoldást a Vogue Ceramica, Graph Color család elemeiből megalkotott burkolatokon látható pixelek játéka a recepciós pult fölött és a hátsó falon: a finom olasz design játékosságot visz a térbe.

A zöld-pasztell-natúr fa hármasára építő belsőépítészet koncepció célja az egyszerűség és a letisztultság közvetítése: az este’r partners csapata harmóniára törekvő, tiszta designnal alkotta meg a hálózat első megvalósult üzletét.

Belsőépítészet: este’r partners

Vezető tervező: Radnóczy Eszter

Belsőépítész tervezők: Vajta Mónika, Gyurics Fanni

Padló és fal hidegburkolata: Vogue Ceramica, Graph Color család elemeiből

Design lámpák: Paper Up

Falfestés: Valpaint Valrenna Strukturált falfestés szürke színben

Oszlopos polcrendszer alumínium elemei: AluStyle GP3 profil rendszer, matt eloxált, antracit színben

Bárszék: Colos

Mohakapu: Virágkoktél Design

Categories
Kivitelezés

Képgaléria: végigjártuk a felújított Budai Polgári Casino épületét

Fotó: Kőrösi Tamás

Categories
Kivitelezés

Visszafogott elegancia és különleges fények: így viheti tovább az Adrienne Feller márka a budapesti sikert

Budapesti üzletük után mintakoncepciót készített az Adrienne Feller számára Radnóczy Eszter és az este’r partners belsőépítész stúdió: az üzlethelyiség, bemutatószalon és kozmetikai stúdió a márkára jellemző visszafogott eleganciát ötvözi a különleges, növényi olajok magas minőségét tükröző belsőépítészeti megoldásokkal. A mintaüzlet koncepciója lehetőséget teremt, hogy a megszokott értékek új helyszíneken bontakozzanak ki.

„Feller Adrienne növényi olajokkal kapcsolatos, nagy múltú családi öröksége maradandó értéket képvisel, így a belsőépítészeti arculat megalkotásánál is alapelv volt, hogy a környezet egy időtálló designt kapjon, amit minőségi, de visszafogott anyagok felhasználásával értünk el, így a terméket állítva a középpontba.” – mondja Radnóczy Eszter belsőépítész.

A bútorok megtervezésénél fontos szempont volt, hogy letisztult formaviláguk mellett részleteikben a kidolgozottság és finom elegancia tükröződjön. Az új üzlet és szalon tervezése előtt felkeresett minket Adrienn, hogy a jelenlegi arculatukat is frissítsük fel és így a folyamatosan fejlesztett termékeik megjelenéséhez még szebben illeszkedjen a design. Ekkor kerültek terveinkbe a logójukból kialakított egyedi mintázatú szövetek, amelynek megvalósításán partnerünkkel, a Flukso textillel közösen kísérleteztünk. A tér egyik leghangsúlyosabb anyagára, az FMG Onice Malaga hidegburkolatára is ekkor talált tervezőcsapatunk, melynek rózsaszínes színvilága tükrözi a cég arculatát és mintázata finom dinamikát visz a térbe.

Állandó értékek, új lendület

Az este’r partners csapata számára alapelv volt, hogy az arculatfrissítéskor megalkotott elemek minden üzletben megjelenjenek. Ez az összetett megjelenés az üzlet térkialakításánál kezdődik, de a koncepció része a burkolatok, a világítás megalkotása, a bútorok pontos kialakítása és a termékek ideális elhelyezése is.

A cég dinamikusan fejlődő részlege, a Panarom egy kiemelt felületet kapott, mivel Adrienne szerette volna, hogy az illóolajok egy jól elkülönülő reprezentatív területet kapjanak. Újdonságot jelentett a mintakoncepcióban a kezelőszalon kialakítása. Ebben az intim, bizalmi légkörben ugyanúgy fontosa cég arculatának megjelenítése, de az elsődleges szempont természetesen a funkció, a kezelésekhez szükséges tökéletes adottságok megteremtése voltak.

A szalon kialakításánál fontos volt, hogy a kezelőhelyiségben ugyanazok a bútorok és arculati elemek jelenjenek meg, amit a márka kedvelői ismernek, miközben a térszerkezet és bevilágítottság mértékei különböznek. Ezeket színezett üvegfalakkal és bútorokba épített rejtett világításokkal oldottuk meg, így a tereket is optikailag tágították a tervezők, miközben a kezelésekhez szükséges komfortos környezetet biztosították. Ezeket az elemeket úgy terveztük meg, hogy az Adrienne Feller arculati elemei is finoman visszaköszönnek bennük.

Hazavihető élmény: esztétikai élményt nyújtanak a kihelyezett termékek is

Ahogy Szommer Mónika tervező elmondta: „Egy ilyen prémium, de mégis otthonosságot megfogalmazó üzlet esetében a termékek kihelyezésénél jó megvilágítás és pozíció a kulcsa mindennek. Az üzletekbe minden esetben barisol világítás kerül, mely egy feszített fólia mögötti világítás, így olyan mintha a teljes mennyezet világítana, egységes terülő fényt adva az üzletnek. Ezeken kívül minden bútorba külön beépített kiemelő világítás kerül, így fókuszba hozva a terméket. A fény minden esetben vonzza a szemet, így egy jó megvilágítási kép megalkotásával tudjuk az esztétikát emelni.”

A tervezőcsapat célja az volt, hogy az üzletbe belépve azonnal érzékelhető legyen a Feller Adrienne márkára jellemző elegancia és magas minőség, ugyanakkor a finom részletekben, utalásokban és hangulatban megjelenjen az a misztikum, különleges, zárt világ, amit az illóolajok és Adrienne személyes gondossága, illetve a márka által képviselt családi értékek jelentenek.

Megrendelő: Feller Adrienne

Vezető tervező: Radnóczy Eszter / este’r partners

Belsőépítész tervező: Szommer Mónika

Categories
Kivitelezés

Nyakkendőfal és business-hangulat: ilyen lett Budapest vagány ügyvédi irodája

Férfias, monokróm terek a jog világára jellemző racionalitással, merészség és játékos kreativitás a zajszűrő nyakkendőfalon és az egyedi üvegfalak vonulatán. Az este’r partners belsőépítész iroda tervei szerint valósult meg a Budapest belvárosában, az Operaház melletti Dalszínház utcában található új ügyvédi iroda, amelyet ezen a héten vettek használatba tulajdonosai.

„Megrendelőnk egy tradicionális, nagy múltú ügyvédi iroda tereit szerette volna felújítani úgy, hogy az öt munkatársuk számára hatékonyságot növelő, egyedi munkakörnyezetet biztosítsanak, az érkező ügyfelek pedig a vizuális hatás megélésével érzékelhessék, hogy biztos kezekben vannak, ügyvédjüknél előremutató, kreatív gondolkodás ötvöződik a racionalitással” – mondja Radnóczy Eszter vezető tervező.

A belvárosi lakásban minden az alaprajz újragondolásával kezdődött: a maximális helykihasználáshoz különleges térelrendezésre volt szükség, a tervezők pedig az egész lakáson átívelő játékot terveztek az átlátható és zárt felületek dinamikus váltakozásával. A tér egyik meghatározó karaktere, hogy a teljes iroda szekrényekbe rejtett funkciókkal készült, ami úgy fokozza a rendezettség érzését, hogy nem ront a tér dinamikáján és azt sugallja: itt minden a szakmáról szól. Az üvegfalakat a magyar DEKO cég készítette, a nagyvárosi térképre reflektáló egyedi minta és a fóliázás az este’r partners belsőépítész csapatának kreatív munkája. Ugyanígy minden tapéta és falburkolat egyedi megoldás a belsőépítészek műhelyéből, a lakás pillanatában pedig határozott design-előrejelzés az irányítótáblák megjelenése.

Az akusztikai panel szintén az este’r partners egyedi gyártmánya: nyakkendőmintája játékos formában hozza a business-hangulatot, a Flukso-textillel borított fal azonban funkcionálisan is hozzátesz az irodához. Csökkenti az áthallásokat, mellékzajt, és a visszhangot, sőt, a konferencia- és telefonhívásokhoz is ideális akusztikai viszonyokat teremt. A megvalósításban Szabó Zsuzsi textilművész volt a belsőépítészek partnere.

Az iroda egyik legizgalmasabb részlete egy mennyezeti megoldás: a belsőépítészek a Flos lámpa fölé készítettek egy vizuális ismétlődést: az Andrássy út nagypolgári miliőjét idéző stukkó ugyanis a lámpabelső mintázatából építkezik, annak florális mintáját rendezi újra. Különleges még az Emco mosdószekrénye, ahol a gyártó egybeépített mosdó-tükör egységgel ér el komplex, karakteres hatást.

 

Az ügyvédi irodát a fekete-fehér kontrasztja formálja: mederben tartja a gondolatokat, fókuszálttá tesz, emlékeztet a rend és szabályok erős jelenlétére. Az este’r partners belsőépítész csapata által jó ritmusban elhelyezett játékosság és elmozdulások pedig mindennapi kiindulópontja lehetnek a kreatív jogi megoldásoknak és hatásos védőbeszédeknek: bátorságra és egyediségre biztatnak.

Vezető tervező: Radnóczy Eszter

Tervező munkatársak: Szommer Mónika, Gyurics Fanni

 

Fotók: Glázer Attila

Categories
Kivitelezés

Púder és vörös találkozása a műemléki környezettel: Andrássy úti szálloda lakosztályaiba hív az este’r partners

 

Az Andrássy úti szállodafejlesztés, az A3 hotel lakosztályainak látványterveibe enged betekintést a belsőépítész este’r partners: a Saxlehner-palota különleges tereiben púder és vörös árnyalatai, misztikus részletek és úszó design-elemek találkoznak a műemléki örökséggel.

„Feszültségekkel teli, mégis elegáns, letisztult lakosztályok megtervezése volt a célunk, amely egyszerre illeszkedik az Andrássy út hangulatához, de meglepő, izgalmas is tud lenni – mondja Radnóczy Eszter, az este’r partners vezető tervezője. A szálloda klasszikus hangulatát bujasággal, a látványos épületelemeket lekerekített részletekkel egyensúlyoztuk és tettük arányossá.”

A lakosztály mennyezeti stukkói, a gazdag florális ornamentika vonzza a tekintetet, ezt a tervezők púder árnyalattal és egy exkluzív lámpával, a holland művész Peter Gantenaar természet-ihlette papírfüggesztékének központi elhelyezésével hangsúlyozták. A fapanelek mögé rejtett gardróbok kerültek, a fotelek és szófák az 1976 óta működő olasz manufaktúra, a La Cividina bútorai. A látványterveken megmutatkozik az este’r partners tervezőcsapatára jellemző női érzékenység és kifinomultság is, mely egyedi design-megoldásokkal párosul.

A lakosztályban a tervezők a hálózónát szerették volna elkülöníteni a nappali résztől, ezt egy háromdimenziós Flukso-textillel borított, forgatható fapanellel oldották meg. A lakosztály részeit geometrikus mintás velúrszőnyeggel kötötték össze, de fontos cél volt a lebegő érzés fenntartása, a tartózkodás a kötött elemektől és túlépítettségtől. A légiességet fokozza a szoba különleges eleme, a Saxlehner-palota relief nőalakjai, akik a modern terekben kezükben tartják majd a hangulatlámpákat, melyeket a nívós olasz gyár, az MM Lampadari kínálatából választottak.

„Nemzetközi irodaként és nemzetközi portfólióval szerettünk volna nagyvilági hangulatot és minőséget becsempészni ezekbe a terekbe, de a miliő igazi meghatározója a Grand Budapest-életérzés: a paloták világa, a mennyezeti festmények, a különleges fapanelek, súlyos padlók és stukkók, amely számomra – személyes kötődéseim miatt is – itt, az Andrássy úton rajzolódik ki a legszebben.”

*************

A Saxlehner-palotáról:

Az Andrássy út 3. szám alatti palotát 1886-ban építtette a sasadi hévízforrások tulajdonosa, Saxlehner András. A lépcsőházat és két terem mennyezetét Lotz-festmények díszítik, a belső terek faragott intarziás faburkolatait Forgó István, ajtóit Thék Endre készítették. A palotát üvegablakok, velencei csillárok és hatalmas tükrök díszítették. Később a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének tulajdona volt, 1972-től Postamúzeum működött az épületben. A palota a jelenlegi beruházó tervei szerint elegáns szállodaként nyithat újra.

Categories
Kivitelezés

Különleges konyhák az este’r partners tervezésében

Nem kérdés: a konyhánk fontosabb helyszíne lett a lakásnak, mint valaha. Az este’r partners vezető tervezője, Radnóczy Eszter most ezt szem előtt tartva lapozta végig a portfólióját és válogatott néhány korábbi, egyedi megoldást, amely mind remek példa arra, hogyan lehet a konyha a lakás különleges pontja, ahol a magas minőség ízekben és színekben gazdag gasztronómiához adhat keretet. Mutatjuk néhány kedvencünket!

#Carrara a konyhában

A nagyívű ház tálalója egy óriás, tömör carrarai márványtömb. A mellette található szögtöréses tárolófal a mögötte levő gardróbot és éléskamrát takarja U-formában, szoborszerűen. Igazán egyedi konyha valósult meg, a megrendelőnk örömére.

#Mini

Ebben a belvárosi, dupla belmagasságú minigarzonban a bejárathoz közeli, galériája alatti részbe került a konyha.  Mérete ellenére ez a kis tér tökéletesen megfelel a konyhafunkció kialakítására, úgy, hogy közben a nappali hasznos része tágas hatású marad.

#Penthouse

Az aszimmetrikus tetőszerkezet ebben a projektünkben kiválóan alkalmas volt egy tágas, L-alakú konyha kialakítására. A rejtett, magas konyhaszekrények és a sziget a szimmetriát erősíti, a vízszintesen megnyújtott ablakformát pedig hosszú L-alakú munkapult követi.

#Belvárosi loft

Ebben a belvárosi loftlakásban könnyű volt a konyhát az élettér egészébe belekomponálni, hiszen a bútor, a fapanelek és a betonburkolat egységesen bevonja a nyitott teret, miközben rengeteg tárolási, főzési és vitrines funkciót egységesen magában hord. A tört felületek adják a pikantériát a térélményhez.

#High class

Egy elegáns étkezőkonyha lényege, hogy az összes fontos konyhafunkció egységes falfelületen jelenjen meg, elrejtve minden konyhagépet. A központi sziget kőtömbje harmonikusan összefonódik az étkezőasztallal, egy szoborszerű, de jól használható kompozíciót alkotva. Különleges alkalmakra is tökéletes helyszín!

#A könyvrajongó konyhája

Ez a konyha nagyvonalú, laza térszerkesztéssel, falba épített konyhai funkciókkal és a a konyhába befutó nyitott könyvespolccal valósult meg: ahogy a képen is látszik, érdemes bátornak lenni, hiszen jól összefűzhető a lakótér több, különböző funkciója is.

#Egy kis csillogás

Egy igazi őrület! Ne féljünk tükröt és csillogó köveket, átvilágítható ónixot használni a konyhánk burkolatain, ezek teszik igazán luxussá a megjelenést. Ebben a lakásban nem spóroltunk a különleges megoldásokkal, a lakás egésze is ezt a high class eleganciát tükrözi.

# Itália fűszerei

A klasszikus angol konyha szíve az épített tűzhely, peremes kürtővel. Fontosak a jó arányok, a kürtő, az épített pult és a díszített konyhaszekrény együttes alkalmazásakor. A tűzhely pultja alacsonyabb a többi előkészítő felületél, a kényelmesebb főzés, kevergetés céljából.

Categories
Kivitelezés

Büszkék vagyunk arra, hogy hozzájárulhattunk a Zwack Unicum sikeréhez

Büszkék vagyunk arra, hogy hozzájárulhattunk a Zwack Unicum sikeréhez a Látogatóközpont Füves Bár design-tervezésével és kivitelezésével, amely a vendégek és látogatók visszajelzése alapján nemzetközi színvonalat képvisel. A bárról készült képeket 1.12-től láthatjátok. // We are proud to contribute to the acknowledged Zwack Unicum Factory’s success designing the Visitor Centre’s Herbal Bar that by the feedback and opinion of the guests and visitors is on the international standards. The footage of the Herbal Bar starts at 1.12.

https://www.facebook.com/UnicumMagyarorszag/videos/10156012397259834/

 

Categories
Kivitelezés

Egyedi lámpa búra

Készül az egyedi lámpa búra, hamarosan láthatjátok a Bárkert Bistro-ban // …early sneak-peak of a custom-made lamp shade is in production, can be seen soon at Bárkert Bistro