Kategóriák
Interjú

Ilyen volt az őszi S/ALON Budapest: a kiállításon járt az este’r partners

Szeptember végén ellátogattunk a budapesti S/ALON lakástrend kiállításra, amelyet második alkalommal rendeztek meg a Budapest Arénában. Az este’r partners kollégái évente több, nagy nemzetközi kiállításon is részt vesznek, így komoly tapasztalatuk van a témában. Ezúttal kolléganőnket, Ferdinandy Kinga építészt kérdeztük egy rövid beszélgetés keretében, milyen élményeket gyűjtött és melyik megoldások tetszettek neki a leginkább.

Kinga, mi volt az általános benyomásod: merre tart a Salon Budapest? 

Szerintem egyre igényesebb a kiállítás! Fontos, hogy a méretéhez képest próbál fejlődni és nagy neveket invitálni, mint például idén Marc Ange-t, aki tekintély a design világban.

Melyik standot találtad a legizgalmasabbnak?

Nem tudnék egy konkrét standot kiemelni, mert alapvető koncepciója a S/ALON Budapestnek, hogy egy-egy márka termékei több standon megjelennek, inkább az az izgalmasabb, hogy a különböző tervezők milyen más enteriőröket hoznak létre, annak ellenére, hogy nem egy, azonos elem megtalálható a standokon. Ha mégis említenem kell egyet, az Architres stúdió Antistandját emelném ki, aminek koncepciója volt “kifordított” lakás. Merész és ötletes koncepció volt.

Tudnál mondani egyetlen tárgyat, elemet vagy megoldást, ami megragadott?

Már tavaly is hatással volt rám a Viaplant kompozit anyaga. Rengeteg féle a felhasználási lehetősége (bútor, lámpabúra stb.), sokféle egyedi felülete van. Fontos szempont továbbá, hogy zöldhulladékot és invazív növényi fajokat használnak fel az anyag előállításához és a teljes munkafolyamat Magyarországon történik, ezzel a fenntarthatóságot növelve. Szerettem még a Studio Nomad, a Hannabi és a T.ak.art Walldesign megoldásait is, őket amúgy is követem.

Sokat jártok külföldi kiállításokra, milyen hatással van ez a kreatív munkátokra? 

Nekem idén lehetőségem volt kijutni a Salone del Mobili kiállításra Milánóba, ami hatalmas élmény volt. Egyrészt rengeteg új gyártót/tervezőt megismertem, de maguk standok és az installációk is komoly inspirációt adnak. Teljesen más léptékű a két kiállítás, természetesen a milánói nagyobb, nagy nevekkel, de azért is szeretem a Salon Budapestet, mert megismerkedhetek a magyar tervezőkkel, gyártókkal, hiszen sok munkánkban kifejezetten őket keressük.

Kategóriák
Interjú

Bemutatjuk kollégáinkat: Zellei Hajnalka

Új sorozatunkban bemutatjuk a kollégáinkat, akik munkájukkal, kreativitásukkal és szakmai eredményeikkel nap mint nap alakítják az este’r partners márka életét. A sorozat második részében Zellei Hajnalka belsőépítész kolléganőnket kérdeztük a szakmájához való viszonyáról, kihívásairól és a beszélgetésünkben előkerülő skandináv formavilágról.

Hajni, mit jelent számodra a belsőépítészet, mit szeretsz benne?

Mindig is érdekeltek a belső terek, gyerekként a bútorokat tologatva próbáltam jobbá, funkcionálisabbá tenni a helyiségeket. Az esztétikán túl már akkor is sokat gondolkoztam azon, hogyan tehető élhetőbbé a környezetünk. Noha az iskoláim kapcsán olykor elkanyarodtam ettől a világtól, mégis mindig visszataláltam rá. Ez egy alkalmazott művészeti ág, ami egyszerre ad rendkívül nagy szabadságot és fejleszti az alkalmazkodó képességet, hiszen a megrendelők igényeinek kell eleget tenni. Ezt a kettősséget szeretem benne. Itt van egy megkötés, egy szabályrendszer, van egy kiszolgáló része, de mégis megvan benne a saját szabadságom is.

 

Hogyan lehet élhetővé tenni a tereket?

Alapvetően mindig az egyénből kell kiindulni, így a belsőépítészeten túl engem a pszichológia, az emberek működése, motivációja is nagyon érdekel. Számomra ezért is érdekes a munkánk, mert minden egyes projekt, minden egyes ember egy teljesen új világot nyit meg, amibe bele kell éljük magunkat. Adott esetben nem biztos, hogy ez a két világ egyezik, de meg kell tanulnunk hozzájuk igazodni és kicsit feladni önmagunkat. Ez bonyolult, de annál érdekesebb munkát eredményez.

Tervezés közben a saját világod elengedése mennyire sikerül?

Attól függ, mennyire áll távol tőlem az ügyfél ízlése, ha nagyon, akkor ez nehéz, de mindig belecsempészek valamit a tervbe az én világomból, nézeteimből. Alapvetően a letisztult, skandináv vonal áll hozzám közel, ami a 2000-es évek elején volt jellemző, ma inkább tobzódunk a különböző stílusokban. Ma mindent lehet, ez egy érdekes játék, viszont törekedni kell rá, hogy egy elrugaszkodott ízlésvilágú ügyféllel is megértessük, hol a határ a még ízléses és a giccs között. Ez különösen családi ház tervezésnél jön elő, ahol a megrendelő a rengeteg behatás miatt bizonytalan. Tobzódik a különböző stílusokban és nem tudja megfogalmazni, mi az, ami valójában tetszik neki, mert mindegyikkel tud azonosulni. Nekünk feladatunk, hogy ebben a káoszban utat mutassunk neki és segítsünk megtalálni önmagát.

Ma a stílusok keveredése és a határtalanság jellemzi a világunkat. Ebben a tobzódásban hogyan lehet az emberek szépérzékét fejleszteni?

Ez egy nagyon nehéz feladat, mert mi az hogy szép? Mi az, ami tetszik? Ez relatív. Az A3 és A52 hotelnél is szembesültünk azzal, hogy mivel sokszereplős a történet, mindenkinek más tetszik. Ugyanaz a dolog valakinek sok, míg másnak túl egyszerű. Ezeket összehangolni, egy irányba terelni nehéz, de aki már régóta a szakmában van és sok mindent átélt, az egészséges arányérzékkel rendelkezik, ami segít neki ebben.

Említetted, hogy téged alapvetően az egyszerű formák és vonalak, a skandináv építészet nyűgöz le. Miért?

A modern, a minimál design lényege, hogy az individuumot engedi érvényesülni. A lakás, a ház vagy bármilyen enteriőr, értünk van és nem fordítva. Nem érdemes túlzásokba esni, mert nem biztos, hogy pár év múlva ugyanazt a geget fogjuk szeretni, mint amit a ház tervezésénél. Alapvetően a funkció a legfontosabb, hogy jól tudjuk használni a teret, jól érezzük magunkat benne, kézre essen minden. A skandináv formavilág amellett, hogy nagyon lecsupaszított, tele van jó ötlettel, amik hasznosak.

Az A52 hotel belső tereinek tervezésén dolgozol most, de említetted, hogy családi házak tervezésében, kivitelezésében is részt veszel. Ezek teljesen más léptékű munkák, melyik áll hozzád közelebb?

Nagyon magaménak érzem most a szállodát, pont azért, mert pragmatikus munka. A családi házaknál bele lehet fáradni abba, hogy az ügyfél a végtelenségig módosítja a terveket, mert bizonytalan, mert egy életre szóló nagy projektet szeretne megvalósítani, amiben minden tökéletes. Egy szálloda tervezése ennek a szöges ellentéte: előre meghatározott üteme van, amit tartani kell. Jó ebben a keretben mozogni, mert előre látom, hogy mikor, mi fog történni, tudom tartani magam a határidőköz.

Ilyen lesz az Andrássy úti szálloda: mintaszobába enged betekintést a belsőépítész este’r partners

Az este’r partners profiljában kis- és nagyléptékű projektek belsőépítészeti tervezése és kivitelezése is szerepel. Nyitottatok irodát Milánóban is, figyeltek a nemzetközi trendekre, működési metódusokra. Ezek alapján te hogy látod az itthoni helyzetet? Hol tartunk a nemzetközi szinthez képest?

A tervezőirodák világába nem látok bele mélyen, viszont a kivitelezésben hatalmas különbséget érzek. Itt még tanulnunk kell, nagyon sok buktatója van a magyar kivitelezési metodikának. Most döping van, sok az építkezés, és úgy érzem, hogy a kivitelezői oldal került túlsúlyba, a mennyiségre hajtunk, emiatt a tervezési rész elhomályosul. Tervezőként nehezen tudjuk érvényesíteni azt, hogy a valóságban is az jelenjen meg, mint a papíron. Ebben sokat kell még fejlődnünk.

 

 

 

Kategóriák
Events

Take a look into the elegant, new hotels in Andrássy Avenue: here are the first photos

Significant changes are expected in the downtown luxurious hotel market especially in in the following years: several major hotels are set to open between 2019 and 2021. As Forbes magazine outlined the hotel developments in Budapest (May 2019), it seems that Andrássy Avenue 3 and Andrássy Avenue 52 will be renewed based on the interior design plans of este’r partners. Eszter Radnóczy and her team recently showed us the first photos of the two hotels, of their so-called model rooms – it’s the first time we can have a glimpse of the two elegant hotels.

MODEL ROOM: Why, to whom?

Most hotels make model rooms so that customers can actually see how the finished room will look like, see those details that are less understandable in the plans, and any problems or errors that may arise can be modified by the designer. In addition to designers, constructors and operators, “civilian” users test and give their opinion on the model room. The model room brings a special contrast to the life of the hotel: there is a finished, elegant ‘box’ in the middle of the often dusty and noisy building site.

“Ideally, the model room will be completed while the design work is still in progress,” says Eszter Radnóczy, owner and chief designer of the este’r partners. “It is a very good confirmation to the designer that everything he or she has thought of is perfectly feasible within the given framework. When testing a sample room, you should always be prepared for the customer, the operator and the contractor to have a different opinion. Bringing these interests together is the biggest challenge, in addition to delivering the vision and message that was originally envisioned. ”

The two model rooms that were just presented were designed for the hotels in Andrássy Avenue 3rd and 52nd. Andrássy Avenue 3rd is the so-called Saxlehner Palace, which has ornate interiors with frescoes by the famous painter Károly Lotz. Here the interior designers (Eszter Radnóczy, Mónika Szommer) use classic, restrained gestures and guide the hotel visitor from the flamboyance decoration of the exterior to the classic-style hotel rooms. Characteristic elements of interior design solutions are the use of copper cladding mirrors, shades of burgundy, mauve, olive green and deep blue. The wellness area features a custom-designed well where you can put different types of water  (bitter water, thermal water), which can be tried and compared. This is a modern reference to the original builder András Saxlehner, the owner of the thermal springs in Sasad whose wealth was established by the distribution of Hunyadi’s bitter water.

Originally Henrik Haggenmacher asked, the architect of German origin but settled in Hungary, Henrik Schmahl to design the building, Andrássy Avenue 52nd. In the lobby there is a plaster horse statue which is covered with Dreher Brewery labels. The horse, by the way, is a recurring motif in the building. The hotel is located near Oktogon, not specifically somewhere uptown, the design remained sporty and relaxed despite its rigorous decoration. The geometric elements recur, a good example of this is that the designers (Eszter Radnóczy, Hajnalka Zellei) have left the original checkerboard cover on the aisles, which gives rhythm to the moving spaces. While the outside is characterized by black-and-white, inside, red-gray, green-gray, blue-gray geometries will guide the customers’ glance on the carpet, while asymmetrical wall painting on the walls shapes the atmosphere of the space.

The photos of the model rooms were taken by Norbert Juhász, whose architectural photos were previously published by The New York Times. The images will be published for the first time in this press release.

Kategóriák
Interjú

Így készülnek az Andrássy úti szállodák mintaszobái: Szommer Mónika és Zellei Hajnalka kolléganőinkkel beszélgettünk

Mintaszobákat alakított ki az Andrássy út elegáns szállodáiban a belsőépítészetért felelős este’r partners: így tesztelik, hogy a papíron elképzelt szállodai szobák hogyan valósulnak meg. Beszélgetésünkben Szommer Mónika és Zellei Hajnalka kolléganőinket szólítottuk meg, akik különleges világba kalauzoltak minket. Míg az Andrássy úti szállodákban komoly építészeti munka folyik, egy-egy szoba már készen áll, vendégeit várva. A vendég azonban ezúttal az elegáns turista vagy üzletember helyett az üzemeltető, kivitelező és néhány laikus „használó”, akik véleménye kiemelten fontos a belsőépítész szakembereknek.

 

Jelenleg két hotelen is dolgoztok az Archikon építészirodával közösen, mindkettő az Andrássy úton található. Nemrég készült el az Andrássy út 3. szám alatti Saxlehner-palotában kialakított szálloda mintaszobája. Elmagyarázzátok, hogy ez mit is jelent pontosan? 

Szommer Mónika: Alapvetően minden hotelnél készül mintaszoba, hogy a megrendelők tapintható formában megnézzék, milyen lesz az elkészült szoba, és lássák azokat a részleteket, amiket a terveken kevésbé tudnak értelmezni, így az esetlegesen felmerülő problémákat, hibákat a tervező módosíthassa. Egy ilyen szoba elkészülte nekünk, tervezőknek is sokat segít, hiszen látjuk, hogy az, amit elképzeltünk, valójában hogyan jelenik meg és ha valamivel nem vagyunk elégedettek, akkor itt még tudjuk a végeredményt formálni.

Miután elkészül egy mintaszoba, milyen fázisokon megy át és mik azok a szempontok, amik alapján a terveket módosítani kell? 

Sz.M: Jelenleg az A3 mintaszoba véleményezése tart: az üzemeltető, a kivitelező és néhány laikus vendég is megnézi, tehát mindenképp több szemszögből járjuk körbe. A kivitelező a megvalósíthatóság mértékére figyel, az üzemeltető a tapasztalataik alapján a használatból adódó problémákra, míg a vendégek a légkört, a felfedezés élményét nézik. Tehát megnézik mennyire balesetveszélyes, mennyire rongálható, bonyolult vagy egyértelmű a szoba használhatósága. A kivitelezők ilyenkor arra is figyelnek, hogy az építésnél a különböző szakágak egymásra épülő és sokszor egyszerre történő munkáját hogyan tudják gördülékenyen összehangolni.

Milyen szempontokat kell figyelembe venni egy hotel belsőépítészeti kialakításánál? 

Sz.M: Az üzemeltetők különböző irányokat, célközönséghez kapcsolódó jellegzetes igényeket adnak a tervezőknek, amelyekhez alkalmazkodni kell, úgy, hogy a koncepciónkkal összeegyeztethető legyen. Az fontos, hogy kompakt legyen, főleg egy belvárosi szálloda, hiszen ezeket az épületeket viszonylag kis alapterülettel rendelkező szobaegységekkel lehet kialakítani, ezért a tervezésnél a szobák minden szegletét okosan kell kihasználni ahhoz, hogy ezt a vendég ne érzékelje. Arra is figyelni kell, hogy ami egy tervezőnek logikus és automatikus, az a folyamatosan cserélődő használónak nem egyértelműen az, mivel különböző látásmódú személyek fognak itt megfordulni. Ezért érdemes mindig bevonni egy külső személyt, aki friss szemmel nézi és észreveszi azokat az apróságokat, amiket mi nem, mert már túlságosan belemerültünk a részletekbe. Ez az irodán belül bevett gyakorlat: mindig megnézzük egymás munkáját. Egy szállodánál érdemes strapabíró, könnyen tisztítható felületeket, bútorokat betervezni, de közben nem szabad megfeledkezni az esztétikai élményről és a pozitív hangulatról sem.

Az A3 és az A52 projekt kapcsán is műemléki védettségű épületekről beszélünk. Belsőépítészként hogyan nyúltok egy ilyen épülethez? Mi mindenre kell odafigyelni? 

Zellei Hajnalka: Az Archikon építészirodával közösen dolgozunk mindkét projekteken, ők a generáltervezők. Van egy restaurátori csoport is, ők felelnek azért, hogy eredeti állapotában álljon helyre az épület műemléki része. Ez a mi tervezési területünkön kívül áll, nem veszünk benne részt. Mi a vendégeknek fenntartott helyiségek tervezésével foglalkozunk: a szobák, a közösségi területek koncepcióját alakítjuk. Az egy lényeges kérdés, hogy a műemléki stílust hogyan egyeztetjük össze az általunk tervezett hangulattal, hiszen ezek klasszikus épületek, amiket nem lehet teljesen modern berendezéssel megtölteni. Figyelünk arra, hogy megtartsuk a klasszikus vonalat, miközben a modern igényeknek megfelelő enteriőrt tervezünk. Erre mindkét hotelben különböző megoldásokat találtunk.

Hogyan csempészitek bele a klasszikus épületbe a mai igényeknek megfelelő enteriőrt? 

Z.H: Az A52 egy három csillagosnak megfelelő hotel lesz, fiatalos stílussal, ahol a színekkel terveztünk. Három alapszín határozza meg a belsőt, ezek köszönnek vissza a szobákban és a közösségi terekben is. Ezek vidám, erőteljes színek, amik a fiatalosságot, a lendületet jelképezik, miközben megjelenik egy lécezéses technikával kialakított kazettás falburkokat is a szobákban, amivel az épület klasszikus voltára utalunk. Emellett lesz két műemléki szoba is, ahol a falburkolatot és a mennyezetet restaurátorok állítják helyre, ide klasszikusabb vonalú bútorokat terveztünk.

Sz.M: Az A3 egy nagyon más karakterű épület, ez a volt Saxlehner-palota. Itt már a lépcsőházban megjelennek a karakteres, míves díszítő festések, amikkel nem szerettünk volna konkurálni. A normál szobákat nagyon visszafogottan kezeltük: leginkább pasztell színeket használtunk és egy-egy lábazati léccel vagy a felső stukkóval csempésztük bele a klasszikusabb elemeket a térbe. A szobák mennyezetén a kortárs és a klasszikus stílus sajátos elegye van: egy grafikussal közösen találtuk ki az egész mennyezetet betöltő karakteres mintát, amiben az épület klasszikus mintái jelennek meg, de modern megfogalmazásban és modern eszközökkel. Ugyanakkor készül az épületbe négy suit, ahol kicsit más irányt fogalmaztunk meg. Ezek ellentétben állnak a szobák visszafogott stílusával, itt olyan meghökkentő teret szerettünk volna létrehozni, ami már kissé a díszlet hatását kelti. Gipszstukkók, falikarok, amik egyben szobrok, egyedi csillárok, stb. – ezek gegekkel ötvözött klasszikus szobák lesznek. Az épület belső ganggal rendelkezik, amiről nyílik a szobák folyosója, ezért rengeteg klasszikus nyílászáró jelenik meg. Mivel ezek műemlékvédettek, ezért már a szoba bejárati ajtókat is úgy alakítottuk ki, hogy ezek a klasszikus tokborítások visszaköszönjenek az ajtók körül, így olyan érzetet keltve, mintha a vendég egy klasszikus kapun keresztül lépne be a szobába.

 

Említettétek, hogy több szakággal is együtt dolgoztok ezeken a projekteken – építész, restaurátor, kivitelező csapat és persze ott van az üzemeltető, a megrendelő is. Hogyan lehet a különböző ágazatok munkáját jól összehangolni? Erről nektek mi a tapasztalatotok?

Z. H: Mindkét projektben nagyon szoros csapatmunka folyik az építész csapattal. Alapvetően az Archikon építésziroda, mint generál tervező fogja össze az összes szakágat. Rengeteg egyeztetéssel jár, amíg kialakul, hogy műszakilag mi az, ami az általunk megálmodott designnal összeegyeztethető. Ezeket az épületeket nem a mai világnak megfelelő technikai elemekkel építették, ezen műszaki igények megteremtése nehéz és bonyolult feladat. Közben figyelnünk kell arra is, hogy a különböző gépészeti és egyéb berendezések minél kevesebb látszó felületen jelenjenek meg. Ezen sokat dolgozunk, a műszaki követelményekhez igazodni sok kompromisszummal jár, ezeket integráljuk a designba.

Sz. M: A folyamatos kommunikáció, az információk áramlása elengedhetetlen, ahogy egymás segítése is, hiszen így érjük el, hogy a felmerülő akadályokat legyőzzük és megszülessen a jó megoldás.

Mi az, ami számotokra különösen izgalmas vagy kihívást jelent ezekben az épületekben? 

Z.H: A modern és a klasszikus kombinálása úgy, hogy ízléses is legyen. És persze a műszaki rész: mi házon belül is sokat egyeztetünk, mert ez egy számunkra új kihívás. Izgalmas, hogy ennyire sokszereplős mindkét projekt, hogy össze kell fűzni a különböző meglátásokat, igényeket, mert mindenki máshonnan közelít, mindenkinek más a fontos. Belsőépítészként mi vagyunk azok, akik ezeket harmonikus egésszé szövik, hiszen a szakágakkal és az üzemeltetői körrel is kapcsolatban állunk.

A3

Projektvezető belsőépítész tervező: Radnóczy Eszter, Szommer Mónika

Belsőépítész tervezők: Szabó Csilla, Gyurics Fanni, Ferdinandy Kinga

Generáltervező: Archikon építész iroda

Megrendelő: CD Hungary Kft.

Üzemeltető: Continental Group Kft.

kivitelező: Market Zrt.

A52

Projektvezető belsőépítész tervező: Radnóczy Eszter, Zellei Hajnalka

Belsőépítész tervezők: Szabó Csilla, Gyurics Fanni, Bige Mária

Generáltervező: Archikon építész iroda

Megrendelő: CD Hungary Kft.

Üzemeltető: Continental Group Kft.

kivitelező: Market Zrt.