Kategóriák
Kivitelezés

Porcelánhéjba zárt elegancia: bemutatta új terveit az este’r partners

Elegáns, egyedi építészeti és belsőépítészeti koncepciót állított össze megrendelőjének a Radnóczy Eszter vezető tervező és az este’r partners csapata: milánói partnerükkel, az elismert olasz építész Stefano Napolitani vezette Waves Project Ltd.-vel közösen tervezett három épületrészből álló, kőporcelán burkolatú épületet és ehhez illő, visszafogott, de különleges tereket a stúdió.

„Megrendelőnknek olyan tervet nyújtottunk át, melyben nagyvonalú terekkel dolgoztunk, ahol az egyedi építészeti és térélmény egyaránt nagyon fontos. A szinteltolással, rejtett kerttel, belső terekkel titokzatossá váló épület egyszerre letisztult, kortárs hangulatú, de teljes mértékben személyre szabott – mondja Radnóczy Eszter.

A ház karakteres eleme a tető- és homlokzatburkolatként egyaránt használt, egységes palástot képező szellőztetett kőporcelán, amely osztás és törés nélkül öleli egybe az épületet. A tetősíkban elhelyezett nyílászárók továbbhaladnak lefelé, a három épületrészt üveglépcsőház köti össze. A nagyvonalú kőporcelán héj magas minőségű, egyedi műszaki megoldásokat is rejt, hiszen az esővízelvezetés vagy az árnyékolás megoldása is komoly kihívást jelentett.

A ház a zárt és nyitott terek harmonikus váltakozására épít és ez folytatódik a szabadban is: míg a felső kertben a vendégek fogadására alkalmas közösségi tér, amely nyitott szemléletet sugall, a mélykert belső, misztikus, intim tér. A ház különleges eleme a látványos, de bensőséges hangulatú overflow-medence: ez és a térhez kapcsolódó dolgozószoba a relaxáció, elmélyülés, koncentrált munka és a csend tere.

A ház a kőporcelán, a természetes kő és a fa hármasára épít, a berendezéskor a tone-in-tone elvet követték a tervezők. Az egész ház stílusa egységes, színvilága lágy és kifinomult. A faburkolat mindenhol megjelenik, de inverz megoldásként. A süllyesztett kerti szint és a földszint például hideg padlóburkolatot kapott, ugyanazt, mint a kültéri homlokzat, azzal a céllal, hogy a kint és a bent együtt éljen.

KONYHA ÉS NAPPALI

Tudatos osztás, ahogyan a ház külső burkolata befut és folytatódik a hosszanti tengely mentén: a tervezők döntése alapján csak a merőleges válaszfalak kaptak domináns, a ház külső héjától merőben eltérő burkolatot.

Faburkolat mögé rejtett a high tech konyha: az infraérzékelős, üvegfrontos Valcucine konyha legyintésre falként felnyílik és egy ipari technológiával készült, de otthonos és felszereltségben gazdag, ergonómiailag fejlesztett funkciókat rejt magában. A konyha és környezete a domináns mennyezeti és fali faburkolattal optikailag leválik a nappalitól. A nappali térben áll az egyedi szerkesztésű könyvespolc, amely a hátfalán további kiegészítő, előkészítő konyhatechnológiai eszközöket rejt magában. A bútorok, lámpák ikonikus designdarabok, melyek a kényelmi funkciók mellett egyesével megragadják a tekintetet formavilágukkal és kifinomult részleteikkel.

HÁLÓSZOBA

A hálószoba óriási fapanel-borítása szemben áll az üvegfallal. Az ágy központi szerepet kap a térben, itt szintén a térélmény biztosítása volt cél. A tervezők ezzel a megoldással egyfajta lebegő érzést biztosítsanak: a térben szinte úszik a Poliform ágy, a pihenő kanapé, az Occhio lámpák, csakúgy, mint a függesztett pontszerű világítás. Az ágynak háttal elhelyezkedő óriási üvegfal a fürdőszoba előterét választja el a hálótól, melyben a látványkád és egy design mosdópult található.

FÜRDŐSZOBA 

Az olasz designer Antonio Lupi Dune elnevezésű kádját a fürdőnek a hálószobával kommunikáló részébe helyezték el a tervezők, ahol lágyan besimul a posztamensbe. Alakja dűnékre emlékeztet, a relaxációhoz tökéletes formavilággal. A szabadon álló, egyedi tervezésű mosdópultnak és tükröknek térelválasztó, térformáló szerepe is van, miközben funkciójában minden szükségeset magában foglalnak. A fürdő zárt részei, a zuhany és a mosdó külön helyiségekbe került – ezeket a funkciókat könnyűszerkezetes üvegfalak választják el egymástól, a fényt beengedve minden térbe. A zöldfallal a kertélmény is visszaköszön a fürdőszobában.

GARDRÓB

A gardróbszoba egyedi tervezéssel készült, ennek megvalósításában közreműködtek az este’r partners olasz kollégái. Az üveggel zárt szekrényrészek reflexiós szürkés üveget kapnak, ezzel szabályozni lehet a belátást, a szekrénybe beengedett fény erősségétől függően. A tükrös gardrób két központi eleme a rendszerezőkkel gazdagon és elegánsan osztott sziget, amelyet a nagy légtérben a Manooi gyártmányú dinamikus, modern kristálycsillárok tovább hangsúlyoznak.

Az este’r partners és a Waves Ltd. tervei alapján megvalósuló ház minden tere és belsőépítészeti részlete alaposan átgondolt, részletgazdag és egységes. A ház egészére jellemző a légiesség: az egyedi térélmény, az érdekes látószögek, nézőpontok és az üvegfrontokon kitáruló kert magában öltözteti a visszafogott eleganciával rajzolt házat.

 

 

Kategóriák
Események

Európa legjobbjai között az Emerald Residence Restaurant: díjat nyert az este’r partners munkája a BigSEE belsőépítészeti kategóriájában

A Biggeorge Property fejlesztésében, az este’r partners belsőépítészeti koncepciója alapján valósult meg a Szervita téri Emerald Residence étterme, amely a BigSEE nemzetközi verseny belsőépítészeti kategória Winner díját nyerte és esélyes a Grand Prix-re. A díjjal a délkelet-európai régió 21 országában díjazzák a legjobb építészeti, belsőépítészeti és formatervezési megoldásokat hat különböző kategóriában.

A budapesti Szervita téren, az egykori Távbeszélő Központ helyén, a Szent Anna templommal szoros vizuális egységben épült meg az átadás előtt álló, a város egyik legértékesebb ingatlanjait kínáló Emerald Residence apartmanház és boutique hotel.

A belsőépítész csapat végigvezette a belső tereken az Emerald ikonikus méregzöld színét, amely geometrikusan tört burkolatokkal és felületekkel kombinálva, drágakőhöz méltó eleganciával jelenik meg. A méregzöld bársonyok a pezsgőszínekkel, fémekkel és fényes, gazdag erezetű márványokkal találkoznak, ezt töri meg a natúr diófa használata, valamint a tükrök játéka.

A projekt lelke az izgalmas, de egyben funkcionális térszerkesztés: ez a lobby süllyesztett szigete, az étteremen megvalósuló szinteltolások, a templommal szorosan határos kert és a lobby kapcsolata. Az izgalmas térkapcsolatok mellett a nemes anyagok használata, a bársonytapétás fal, valamint az egyedileg tervezett bútorok és térelemek alakítják ki az épületre jellemző, elegáns összhangot.

Az este’r partners csapata az épülethez illő nívós márkákkal dolgozott: a Dutch Walltextile bársony textiltapétáit, az Erba Italia karakteres bútorait, például a Virgola fotelt tervezték a belső terekbe, amelyeket kiegészítenek olyan egészen különleges megoldások is, mint a Kriska függesztett kapcsokból álló függönyszerkezete az étteremben.

A város közepén található, Szent Anna templomhoz kapcsolódó Emerald elhelyezkedése egyedülálló, megoldásai modernek: az apartman- és a szállodarészleg recepció és -portaszolgálattal, a Residence saját étteremmel és bárral épült.

Kategóriák
Kivitelezés

Clear lines for clean food: dr. Lenkei’s Clean Food flagship store is open

The first flagship store of dr. Lenkei’s Clean Food brand has opened in the 15th district, in Mehola department store. The interior designer este’r partners focused on simple lines, clear spatial organization and the use of natural colors and materials when designing the first store of the franchise chain. This sleek interior design concept provides the right base for a diverse and colorful product range and conveys the philosophy of the client, Lenkei company: natural, clean food.

 

A striking element in the symmetrical design is the so-called moss gate: the inside of the entrance door is painted dark green and partly covered with flat moss. The entrance is not only a visual element, but also a spiritual “tool”: a symbol of purification that compels customers and those interested to enter the space in a transcendent state. The moss gate is powered by air humidity and is custom-designed.

The key elements of the store are the designer lamps suspended from the ceiling, positioned above the cash desk and the gondolas: this is not the first time that the team of este’r partners has used the natural-looking Paper Up lamps made from recycled material.

On both sides of the space there are modular shelving systems from AluStyle frames with LED lighting hidden in their columns, with a drawer element at the bottom. The designers integrated a sink and coffee machine into one of the sidewall shelving systems. The product information on the shelving system can be placed in holders, and colored posters above the shelves display the origin and the background of the products. Every dr. Lenkei store has a café corner where people can taste the coffees available here. A discreet, special solution is the magical pixels on the coverings created from the products of Vogue Ceramica and Graph Color, above the reception desk and on the back wall: the delicate Italian design brings playfulness into the space.

The concept of interior design, based on the green-pastel-natural wood triad, aims to convey simplicity and clarity: the team of este’r partners created the first store of the franchise with a harmonious, clean design.

Interior design: este’r partners

Lead designer:  Eszter Radnóczy

Designers:  Mónika Vajta,  Fanni Gyurics

Floor and covering: Vogue Ceramica

Design lamps: Paper Up

Wall painting: Valpaint Valrenna

Shelving system: AluStyle GP3

Bar chair: Colos

Moss gate: Virágkoktél Design

Kategóriák
Kivitelezés

Mohakapu, designlámpák és modern polcrendszer: megnyitott a dr. Lenkei Clean Food mintaboltja

A XV. kerület Mehola üzletházban megnyitott a dr. Lenkei Clean Food márka első mintaüzlete. A belsőépítész este’r partners a franchise üzletlánc első tagjának kialakításakor az egyszerű vonalvezetést, az egyértelmű térszervezést és a természetes színek és anyagok alkalmazását helyezte fókuszba. Ez a letisztult belsőépítészeti koncepció biztosítja a megfelelő hátteret a változatos és színes termékpalettának, illetve közvetíti a megrendelő Lenkei cég filozófiáját: tiszta étel, természetesen.

A szimmetrikus szerkesztésben markáns elem az úgynevezett mohakapu: a bejárati ajtó belső oldala részben lapos mohával borított, sötétzöldre festett. A kapu nemcsak látványelem, hanem spirituális „eszköz” is a megérkezésre: a megtisztulás jelképe, mely arra készteti a vásárlókat és érdeklődőket, hogy átlényegülve érkezzenek a térbe. A mohakapu a levegő páratartalmából táplálkozik és egyedi tervezés alapján valósult meg.

Az üzlet meghatározó elemei a mennyezetről függesztett, a pénztárpult és a gondolák fölé pozícionált designlámpák: nem először alkalmazza az este’r partner csapata az újrafelhasznált anyagból készülő, természetes hatású Paper Up lámpákat.

A tér két oldalán helyezkednek el a moduláris, oszlopaiban rejtett LED-világítással ellátott AluStyle alapokra épített polcrendszerek, melyek aljában fiókos elem található. A tervezők az egyik oldalfali polcrendszerbe integráltak egy mosogatót és kávéfőzőgépet. A polcrendszer információs táblái sínekbe helyezhetők, a polcrendszer fölött színes poszterek hirdetik a termékek származási helyét és hátterét. A dr. Lenkei minden üzlettérben helyet kap egy kávézósarok, ahol az érdeklődők megkóstolhatják az itt megvásárolható kávékat.  Diszkrét, különleges megoldást a Vogue Ceramica, Graph Color család elemeiből megalkotott burkolatokon látható pixelek játéka a recepciós pult fölött és a hátsó falon: a finom olasz design játékosságot visz a térbe.

A zöld-pasztell-natúr fa hármasára építő belsőépítészet koncepció célja az egyszerűség és a letisztultság közvetítése: az este’r partners csapata harmóniára törekvő, tiszta designnal alkotta meg a hálózat első megvalósult üzletét.

Belsőépítészet: este’r partners

Vezető tervező: Radnóczy Eszter

Belsőépítész tervezők: Vajta Mónika, Gyurics Fanni

Padló és fal hidegburkolata: Vogue Ceramica, Graph Color család elemeiből

Design lámpák: Paper Up

Falfestés: Valpaint Valrenna Strukturált falfestés szürke színben

Oszlopos polcrendszer alumínium elemei: AluStyle GP3 profil rendszer, matt eloxált, antracit színben

Bárszék: Colos

Mohakapu: Virágkoktél Design

Kategóriák
Construction

Renovated Buda Civic Casino reopens as cultural center in Krisztina square in Budapest

The former Buda Civic Casino reopens in the 1st district of Budapest as the Sándor Márai Cultural Center: the building has undergone a careful renovation respecting its past and architectural values as a community and cultural centre, but also integrating new functions. The building was renovated by the plans of interior designer este’r partners (Eszter Radnóczy) in cooperation with architect studio Jassó Építészműhely (Sándor Jassó and Adrienn Bársony) while the consturciont was completed by Laki Zrt.

The headquarters of the Buda Civil Casino was built in 1893, according to the plans of Imre Francsek, sr. The casino operated on the first floor, with several lounges, drawing and games rooms next to the ballroom. There was a restaurant in the basement, several shops on the ground floor and three rental apartments on the second floor. In the corner shop on the ground floor there was first a beer hall, then a bank, later the confectionery of József Auguszt from 1901 to 1915, and in 1936 the Philadelphia café moved here. After the Second World War, until 1989, the building was the district headquarters of the Hungarian Socialist Workers’ Party (MSZMP), the Hungarian Young Communist League (KISZ), the Pioneer Association and the Workers’ Militia, with a hairdresser and a delicatessen on the ground floor. The latter operated under various company names until the start of the renovation. For several years, the Municipality of Budavár has taken steps to buy out the flats and offices when the building was split up and sold, and eventually the entire building became the property of the Municipality. During the measurements, the design team first encountered fragmented, divided, narrow and gloomy spaces.

From the beginning, the municipality of the 1st district sought to save, renovate, and add new features to the building. The building is of architectural significance; its most important spaces, even after previous simplistic restorations, are the imposing first-floor ballroom and the main staircase. At the start of the design, the inner courtyard, the ballroom, the street façade were only faintly reminiscent of the original patina of the building. In addition to the functions and modern expectations that serve the needs of the cultural center, preserving, respecting and restoring of the existing values were all priorities throughout the construction.

The tower of the building was destroyed during the siege of Budapest in 1944–45, and its façade was severely damaged. The façade was restored according to László Lux’s plans in 1946, but the corner tower was not repaired, and the façade was completely denuded, including the intact parts. The restoration of the corner dome was a priority in the design process. The appearance of the corner tower is important not only outside but also inside the building. Both the performance hall and the dance hall have a great view from this point, from here we are able to see the church on Krisztina Square, the square and the Buda Castle.

A wall analysis was carried out before the construction began, during which it was visible that after the renovation of the façade in 1946, the entire façade surface had been completely re-plastered, so no fragment of the original architecture remained. We know the original condition of the façade only from archive pictures and postcards. The former segmentation of the façade of Krisztina Square and Alagút Street, the destroyed corner tower, as well as the main staircase and the ballroom have been restored based on historical and archival research. Unfortunately, there were not enough resources available for the complete reconstruction of the former detailed façade ornamentation.

A belső udvari homlokzat egy különleges stenciltechnikával vakolva készült: a díszítésben egyedi strukturált vakolati megoldással éltek a szakemberek, mely finom díszítettséget kölcsönöz az új közösségi térnek. Ennek mintája a díszteremben fellelhető eredeti díszítő festés geometrikus mintájának továbbgondolása.

A modern központi magoknak felületét nyomott mintás Kerlite burkolat képezi, amely a folyosóknak biztosít egyedi hangulatot, továbbá az udvarnak pedig izgalmas áthatásokat, mélységeket ad. Mivel ez a felület a látogatókhoz testközelben kerültek, így ezek mintája részletgazdagabb, a belső geometrikus stencil minta díszítettebb megjelenítésére volt lehetőség a korszerű technológiák által. Az alkalmazott díszítőművészet része volt a grafikai tervezésnek, ez fonódik össze a letisztult irányítórendszerrel mint vizuális kommunikációs eszköz.

.

During the renovation, the building has returned to its original splendour. It can host artistic and community events and can be a remarkable centre of cultural life. Unique spaces and spatial connections make every moment festive during any events, classical music concerts, festivities, balls, weddings, exhibitions and other art performances.

Kategóriák
Construction

Photo gallery of the renovated Budai Civic Casino

Photos by Tamás Kőrösi

Kategóriák
Kivitelezés

Képgaléria: végigjártuk a felújított Budai Polgári Casino épületét

Fotó: Kőrösi Tamás

Kategóriák
Uncategorized

Ilyen lett a felújított Budai Polgári Casino: megmentett sarokkupolával, különleges vakolattal és elegáns rendezvénytérrel nyithat újra Krisztinaváros találkozóhelye

Márai Sándor Kulturális Központ néven nyit újra Budapest I. kerületében az egykori Budai Polgári Casino: a közösségi és kulturális tér építészeti értékeihez, múltjához és régi-új funkciójához méltó, gondos felújításon esett át. Az építész tervező JASSÓ Építészműhely Kft. (Jassó Sándor és Bársony Adrienn) mellett a belsőépítész este’r partners (Radnóczy Eszter) tervei a Laki Zrt. kivitelezésében valósultak meg.

A Budai Polgári Casino székháza 1893-ban épült, id. Francsek Imre tervei szerint. A kaszinó az első emeleten működött, a díszterem mellett több társalgóval, olvasóval és játékszobákkal. A pincében étterem, a földszinten több üzlethelyiség, a második emeleten három bérlakás volt. A földszinti saroküzletben eleinte sörcsarnok, majd bank, 1901-től 1915-ig Auguszt József cukrászdája, aztán ismét bank működött, 1936-ban pedig ide költözött át a szomszédból a Philadelphia kávéház. A II. világháború után az épület 1989-ig az MSZMP, a KISZ, az Úttörőszövetség és a Munkásőrség kerületi székháza volt, földszintjén fodrászattal és csemegeüzlettel. Ez utóbbi különböző cégérek alatt a felújítás megkezdéséig mindvégig működött. A Budavári Önkormányzat több éven keresztül komoly lépéseket tett azért, hogy az épület szétdarabolásakor eladott lakásokat, irodákat sorra kivásárolja és végül a teljes épület az Önkormányzat tulajdonába kerüljön. A felmérés során a tervezőcsapat ezzel a szétdarabolt állapottal, tagolt és szűkös terekkel, lehangolt, szürke hangulatú állapottal szembesült.

Az I. kerület vezetése az elejétől kezdve törekedett az épület megmentésére, felújítására és új funkciókkal történő kiegészítésére. Az épület építészetileg kiemelkedő jelentőségű; legfontosabb terei, – a korábbi leegyszerűsítő helyreállítások után is – az impozáns első emeleti díszterem és a főlépcsőház. A tervezés megkezdésekor a belső udvar, a díszterem, az utcai homlokzatok csak halványan emlékeztettek az épület eredeti patinájára. A kulturális központ igényeit kiszolgáló funkciók és korszerű elvárások mellett végig szempont volt a meglévő értékek megtartása, azok tisztelete és helyreállítása.

Az épület tornya Budapest 1944–45-ös ostromakor megsemmisült, homlokzata súlyosan megsérült. A homlokzatot 1946-ban Lux László tervei szerint helyreállították, de a saroktornyot nem javították ki, a homlokzatot – az ép részeket is leverve – teljesen lecsupaszították. A sarokkupola visszaállítása a tervezési szempontok között az első helyen szerepelt. A saroktorony megjelenése nemcsak kívül, hanem az épületen belül is fontos. Mind az előadóteremből, mind a táncteremből nagyszerű kilátás van ebből a pontból, innen párbeszédbe kerülhetünk a Krisztina téri templommal, a Krisztina térrel és a budai Várral.

A kivitelezés megkezdése előtt készült falkutatás, ami során látható volt, hogy az 1946-os homlokzat felújítását követően teljesen újra volt vakolva az egész homlokzati felület, tehát semmilyen fragmentum nem maradt meg az eredeti architektúrából. A homlokzat eredeti állapotát csak archív képekből, képeslapokból ismerjük. A Krisztina tér és az Alagút utca homlokzatának egykori tagolása, a megsemmisített saroktorony, valamint a főlépcsőház és a díszterem visszaállításra került a történeti és levéltári kutatások alapján. Az egykori részletes homlokzati ornamentika teljes rekonstruálásához sajnos nem volt fellelhető elegendő forrás.

A tervezés kezdetétől fontos szempont volt, hogy az épület történeti helyreállítása hitelesen visszaállítható szinten készüljön.

Az épületbe belépve a korabeli főlépcsőházon keresztül lehet eljutni a közösségi termekbe.  A lépcsőház festékrétegeinek vizsgálatakor díszítőfestésre utaló nyomokat nem találtak a tervezők. Az oldalfal vakolata rossz állapotú, sok helyen javított. A boltozatok, a hevederek, valamint a fogsorral díszített fejezetek a díszteremhez hasonlóan sárgás rózsaszínűek a legkorábbi festett rétegben. Az oldalfalon legalul nagyon kopottan világos rózsaszínű festés azonosítható. A fejezet legfelső tagozata aranyozott volt. A szondázó kutatás alapján a díszítőfestés teljes restaurálása nem volt lehetséges. Az első emeleti díszterem gazdagon volt díszítve. A zenekari pódium fölötti falfülkében puttószobor, az íves falmezőkben hangszeren játszó figurák ékeskedtek. A mennyezeti boltozatot színes díszítőfestés borította. A festőrestaurátori kutatások alapján felújított terem ismét eredeti pompájában látható: a megmaradt részeket restaurálták, a hiányzókat rekonstruálták.

Egy új tér született a belső udvar lefedésével, ami a központi lelke lett a háznak, mivel lényegében ez kapcsolja össze a meglévő tereket. Ennek a térnek belsőépítészeti szempontú újragondolásra volt szüksége.

„A tervezés folyamán elsődleges megállapításunk volt, hogy a díszterem díszítettsége nagy kontrasztban állt az udvar puritánságával – mondják a tervezők. Finom és egyedi részletmegoldásokkal igyekeztünk méltóvá tenni az új belső központi teret a többi műemléki környezethez. Kerestük a díszítőművészetben a lehetőségeket a mai korszerű technológiák segítségével. Az udvar áttört jellegét a nyílászárókkal kihangsúlyoztuk, és elegáns hangsúlyt kaptak a finom fa keretezések által. Az épületben kevés helyen maradt meg a régi minőségi anyagok közül, mint a tardosi márvány is, melyet visszacsempésztünk a földszint padlójára, középpontba állítva a térben.”

A belső udvari homlokzat egy különleges stenciltechnikával vakolva készült. Az előbb említett részletmegoldások közül a homlokzati díszítésben egyedi strukturált vakolati megoldással éltek a szakemberek, mely finom díszítettséget kölcsönöz az új közösségi térnek. Ennek mintája a díszteremben fellelhető eredeti díszítő festés geometrikus mintájának továbbgondolása.

A modern központi magoknak felületét nyomott mintás Kerlite burkolat képezi, amely a folyosóknak biztosít egyedi hangulatot, továbbá az udvarnak pedig izgalmas áthatásokat, mélységeket ad. Mivel ez a felület a látogatókhoz testközelben kerültek, így ezek mintája részletgazdagabb, a belső geometrikus stencil minta díszítettebb megjelenítésére volt lehetőség a korszerű technológiák által. Az alkalmazott díszítőművészet része volt a grafikai tervezésnek, ez fonódik össze a letisztult irányítórendszerrel mint vizuális kommunikációs eszköz.

Az épület az átalakítás során visszanyerte fényét, ünnepi mivoltát. Újra teret adhat a művészetnek, kultúrának, a szellemi élet méltó központi találkozóhelyévé válhat. Olyan terek, térkapcsolatok jöttek létre, melyek a rendezvények megtartása során a pillanatot ünnepivé varázsolja. Legyen szó komolyzenei koncertről, kerületi ünnepi alkalmakról, bálok, esküvők, kiállítások és egyéb művészeti előadásokról.

Megrendelő: I. kerület Budavári Önkormányzat

Építészeti generáltervező: JASSÓ Építészműhely Kft.

Vezető tervező: Jassó Sándor

Építész tervező: Bársony Adrienn

Művészettörténész: dr. Haris Andrea

Belsőépítészet: este’r partners

Vezető tervező: Radnóczy Eszter

Projektvezető építészek: Szommer Mónika, Szabó Csilla

Kivitelező: Laki Zrt.

Kategóriák
About us

A spring day in our studio in Szentendre

Welcome to our studio in Szentendre: a photo gallery of creative moments of our team.



Kategóriák
About us

Egy tavaszi nap az este’r partners stúdiójában

Megmutatjuk szentendrei stúdiónkat: kreatív pillanatok irodánkból egy csodaszép tavaszi napon.